Vidék

Első ízben volt fánkfesztivál Börvelyben

A község legfontosabb partnereit, együttműködőit díjazta az eseményen Kiss Zoltán börvelyi polgármester (balra) Fotó: A szerző felvétele
2022.08.08 - 14:00
Kiemelt szerepet kapott a fánk a szombati, börvelyi fesztiválon, de sok más gasztronómiai, zenei és szórakoztatási kuriózum is várt azokra, akik hatodikán kilátogattak a Kraszna-parti községbe. A felejthetetlen zárásról a sztárfellépő Charlie gondoskodott.

Olyan forróság volt szombaton Börvelyben, a községbeli I. Fánkfesztivál és Családi Nap idején, hogy a fánkokat nem is tűzön, hanem csak úgy, a napon sütötték. Az augusztusi kánikula tetőzésével egy időben volt ez a gasztronómiai hagyományokat előtérbe helyező és a családi együttlétet szorgalmazó esemény, szerencsére délutánra szél támadt, enyhítve kicsit a hőséget, a színpadi koncertek kezdetére tűrhetővé csillapodott a levegő hőmérséklete. A helyi erőnek számító fúvószenekar koncertje, illetve a börvelyi legkisebbek és a Bekek Néptánccsoport fellépése után a Gyergyóból érkezett, A Csajod nevű négytagú együttes lépett fel, amely — a közönség legnagyobb megrökönyödésére — csupa fiúból állt. Jól zenéltek, van stílusuk, megalapozták a teljes további hangulatot.

Elismerések

A néhány perces színpadi szünetet kihasználva egy másik fontos momentuma következett az ünnepségnek, Kiss Zoltán polgármester nyilvánosan szerette volna díjazni azokat, akik az elmúlt hosszabb-rövidebb időszakban tettek valamit a községért, elősegítették a fejlődését, öregbítették hírnevét. Elsőként Kátai Dániel Tibor tanuló kapott elismerést a József Attila országos szavalóversenyen való jó szerepléséért. Oklevelet és emlékplakettet kapott Fekete Gabriella pályázatíró is, az Arhidor Kft. ügyvezetője, akivel tízéves közreműködést tudhat maga mögött Börvely. Kitüntette a polgármester Magyar Lóránd (RMDSZ) parlamenti képviselőt, aki mezőgazdasági ügyekben és kormánytámogatások terén állt mindig a községvezetés rendelkezésére. Az est nagy fellépője, Charlie és a Charlie Band is kitüntetést kapott, mert sok évtizedes karrierrel a háta mögött megtisztelte jelenlétével Börvelyt. Gyarmati Endre, a határ túloldalán lévő Fábiánháza polgármestere, börvelyi testvértelepülés-aspiráns elöljárója is elismerésben részesült; Kiss Zoltán börvelyi polgármester hosszú távú, aktív és eredményes testvértelepülési viszonyt remél az aláírásra váró szerződéstől.

Programok és koncertek

Miközben a színpadon a tiszteletköröket rótták, a sátrak között a mindenféle ízű, formájú és méretű fánkok készültek, volt egy gyors, de annál elszántabb fánkevő verseny, az események helyszínétől kicsit távolabb a börvelyi Aranysakál Íjászegyesület tartott bemutatót, nem messze tőlük fából készült fánkokkal lehetett célba dobni. Az édességek mellett olyan kuriózumok is készültek a rendezvényhelyszínen, mint a börvelyi húsgombócos kertészleves, tárkonyos, csipetkés fürjleves vagy épp szarvashúspörkölt főfogás.

A főleg az ifjúságnak zenélő A Csajod után operettslágerek is felcsendültek magyarországi művészek előadásában, hogy a felnőtt közönséget is kicsalják a helyszínre, az este nagy koncertjét pedig Horváth Károly és a Charlie Band szolgáltatta, akik pazar hangulatot teremtve, igazi profikként zenélve koronázták meg a községnapi ünnepséget.

Princz Csaba

hirek/2022/augusztus/8/borvej-charlie.jpg

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Péntek 13: elmaradt a Lotfi Begi koncert

A szombat már nem babonás péntek, nem lesz programváltozás az Expo Industryn.
Szatmárnémeti

Street Music Festival kedvcsináló

Hétfő este Firenzo – koncert lesz 20 és 22 óra között a szatmárnémeti gyalogoshídon.
Vidék

XII. Mezőpetri Svábtánc-Fesztivál - a találkozások táncünnepe

Tucatnyi tánccsoport részvételével zajlott szombaton a mezőpetri svábtánc-találkozó, nemcsak a heje-huja dínomdánom napja volt ez, hanem a nagy találkozásoké is egyfajta hazatérés napja.