Begyűjtötte a három pontot Zilahon is a Szatmárnémeti Olimpia FC, és kihasználva a vajdahunyadiak újabb botlását, már az első helyen állnak a harmadosztályos ötödik csoport táblázatában.
Kiegyenlített mérkőzésen teljesítette a kötelezőt Zilahon a Szatmárnémeti Olimpia FC labdarúgócsapata, miközben a Vajdahunyadi FC ikszelt Aranyosgyéresen, így „sárga–kékek” átvették az első helyet a Liga 3 ötödik csoportjának a táblázatában.
Pénteken Zilahon nem volt egyszerű dolga Csik Tibor edző legénységének. A szilágyságiak az első félidőben több veszélyes helyzetet kidolgoztak, de Şuta nem hibázott. Túloldalt Iuhas és Homorozan veszélyeztette Chiş kapuját, de az igazán veszélyes helyzetek a második félidőben jöttek. Az Olimpia FC legényei határozottabban tértek vissza a pályára a negyedórás pihenő után, és Bujor már az első percekben megdolgoztatta a zilahi védőket. A 63. percben azonban már tökéletes volt a középpályás középre adott passza, az érkező Molnar pedig szélsővel, három méterről a kapuba küldte a labdát. A találat után a szatmári legények tovább nyomtak, de Kinczel, Dragoş és Feier nem találták el a házigazdák kapuját. 1–0 maradt a végeredmény, de a három pont megszerzése a lényeg, amellyel az Olimpia FC a másodosztályos kvalifikációt érő első helyre állt a tabellán.
„A tudásbeli különbség és a rutin számított ezen a meccsen. Nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, nagyobb is lehetett volna a különbség, de meg vagyok elégedve a három ponttal – mondta lapunknak Csik Tibi. – Lám, hittünk benne, hogy beérhetjük a hunyadiakat. Megvan a munkánk eredménye, és ott vagyunk az első helyen” – tette hozzá. Annak viszont nem örül a szakvezető, hogy három hét pihenő vár a legénységre. „Remélem nem esünk ki a ritmusból. Megpróbálunk edzőmeccseket egyeztetni rutinos csapatokkal, hogy az idény hajrájában ne érjen meglepetés.”
Liga 3, 5. csoport, 21. forduló
Zilahi FC – Szatmárnémeti Olimpia FC 0–1 (Molnar 63. perc).
Olimpia FC: Şuta – Glodean, Fl. Mureşan, Iuhas, Hanus, Molnar (Dragoş, 70. perc), Villand, Micaş (Botos 85.), Homorozan, Kinczel (Sabău, 90.), Bujor (Feier, 82.)
További eredmények
Kolozsvári Sănătatea – Borossebesi Naţional 1–1
Pankotai Şoimii – Gyulafehérvári Europa 1–0
Aranyosgyéresi SeSo – Vajdahunyadi FC 0–0
Máramarosszigeti Plimob – Fugyivásárhelyi SK 0–1
Dési Unirea – Tordai FCM 3–0 (játék nélkül)
1.
OLIMPIA FC
20
15
1
4
33–14
46
2.
Vajdahunyad
19
14
3
2
37–10
45
3.
Dés
19
11
4
4
29–14
37
4.
Fugyivásárhely
19
11
4
4
31–19
37
5.
Pankota
19
10
6
3
37–16
36
6.
Zilah
19
9
2
8
50–28
29
7.
Borossebes
20
7
4
9
28–33
25
8.
Aranyosgyéres
20
6
6
8
27–24
24
9.
Gyulafehérvár
20
6
6
8
25–30
24
10.
Sănătatea
19
6
4
9
27–32
22
11.
Máramarossziget
19
4
0
15
16–47
12
12.
Petrozsény
18
2
5
11
13–33
11
13.
Torda
20
1
3
16
8–58
6