Belföld

Első fecske? Pénzhiány miatt idén elmarad a nagyváradi Szent László Napok

2026.04.30 - 20:05
Tizenhárom év után először marad el a nagyváradi magyarság egyik fesztiválja.

Június 23. és 29. között tartották volna meg a XIV. Szent László Napokat a nagyváradi várban, amelynek programsora tavaly is 40 – 50 000 érdeklődőt vonzott, ám a szervezők a rendezvény közösségimédia oldalán, „szolgálati közleményben” jelentették be csütörtökön, hogy az idei kiadás pénzhiány miatt elmarad.

„Mivel a megfelelő finanszírozási források hiánya miatt idén nem tudnánk biztosítani a tőlünk megszokott színvonalat, a Szent László Napok szervezőcsapata – szomorúan, de – úgy döntött, idén nem szervezi meg a fesztivált.
A Szent László Napok főszervezője, a Szent László Egyesület tevékenysége azonban nem áll le.
Találkozzunk az egyesület más rendezvényein!” — írják.

Zatykó Gyula főszervező a bejegyzés alatti hozzászólásában úgy fogalmaz: a Bihar megyei és a nagyváradi önkormányzattól érkezett támogatás önmagában nem lett volna elegendő a fesztivál megszervezéséhez. Ezért ezt az összeget a magyar államalapításra emlékező augusztus 20-i rendezvényükre irányították át.

A kulturális és szórakoztató programokat is magába foglaló rendezvénysorozat célja — ahogy 2013–as elindításakor a szervezők több pontban is megfogalmazták —  többek között a városalapító Szent László király előtti tisztelgés. A hagyományosan a nagyváradi várban tartott rendezvénnyel olyan márkanév felépítésére is törekedtek, amely a történelmi műemlék és Szent László alakja köré épül és a város turizmusában is hasznosítható, emellett a magyar hagyományok őrzése és ápolása, Nagyvárad kulturálishíd-szerepének, a civil öntudatnak és az egészséges lokálpatriotizmusnak az erősítése.

A nagyváradi magyarságnak egy másik rendezvénysorozata is van, a szintén a Szent László-kultuszra épülő Festum Varadinum. Az először 1992-ben megtartott kulturális rendezvénysorozatot idén május 3-17. között szervezik meg — a vasárnapi nyitónapon lesz az egyházmegyei zarándoklat, amelyen a hívek hagyományos hermás körmeneten kísérik a várost alapító Szent László király ereklyéjét.

Szabó Kinga Mária

(Nyitókép: Szent László Napok közösségimédia oldala)