Szatmárnémeti

Elsején kezdődik az oltási kampány

2021.02.25 - 09:31

Szatmár megye azon három megye közé tartozik, ahol a tanügyi alkalmazottak koronavírus elleni oltása március elsején kezdődik. Valeriu Gheorghiţă, a COVID-19 elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke kedden jelentette be, hogy szerdától 23 megyében és Bukarestben, csütörtökön további 14 megyében, pénteken még egy megyében, majd március 1-jétől az utolsó három megyében is elkezdődik a tanügyi dolgozók beoltása. Ez alkalommal a tanügyi alkalmazottaknak nem az oltási platformon kell regisztrálniuk, hanem a tanintézmények állítják össze a listát azokkal, akik kérik az oltóanyagot, majd a névsort eljuttatják a tanfelügyelőségekre, onnan pedig a megyei közegészségügyi igazgatóságokhoz. A hatóságok azt remélik, hogy március 10-ig minden tanügyi alkalmazott, aki igényli a vakcinát, megkapja az oltás első adagját. Becsléseik szerint mintegy 60 ezer személyt immunizálnak ez idő alatt.

Szatmár megyei viszonylatban a tanügyi alkalmazottak számára a tanügyiek házában alakítják ki az oltóközpontot, mondta el megkeresésünkre Miclăuş Judit menedzsmentért felelő szaktanfelügyelő, akitől azt is megtudtuk, hogy sok pedagógus megyei szinten már be van ütemezve oltásra, így nem mindenki mond le a biztos időpontjáról. „Szatmár megyei viszonylatban eddig a tanügyi alkalmazottak oltási akciójára 248, 55 évnél idősebb és 191, 55 évnél fiatalabb személy iratkozott fel. Ez még bővülhet az oltás kezdetéig. Megyénkben március elsején kezdődik az oltás a tanügyi alkalmazottak számára, a közegészségügyi igazgatóság vezetőjének, Macrina Mihainak a tájékoztatása szerint, bár a tanfelügyelőség már megteremtette a szükséges feltételeket. Az ideglenes oltóközpont a tanügyiek házának földszintjén működik majd, kialakítottuk a külön ki- és bejáratot, a szükséges kézfertőtlenítőket is beszereztük” — mondta Miclăuş Judit. Meg nem erősített értesüléseink szerint azok a pedagógusok, akik mégis meggondolják magukat, és az előzetes előjegyzéshez képest a mobil oltóközpontban kérik az oltóanyagot, nem kell előre lemondjanak az időpontjukról, hanem az oltást követően a program automatikusan törli az előjegyzésüket.

Arról nincs hivatalos információ, hogy milyen vakcinával oltják majd a tanügyi alkalmazottakat. A szaktanfelügyelő ugyanakkor azt is elmondta, hogy a jelenléti oktatás nem idézett elő fertőzési gócokat a tanintézményekben. „A betegség lefolyása normális keretek között zajlik, nem mondható vészesnek. A napi 1–2 eset megyei szinten nem aggasztó. Olyan esetek is vannak, amikor a tizedikes, tizenegyedikes diákok fertőződnek meg, akik ugye online tanulnak. Egyelőre nem mondható, hogy az iskolakezdés miatt terjedne jobban a vírus” — összegzett Miclăuş Judit.

Sógor Beáta

Fotó: MTI

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Újabb kutya és macska oltási kampány indult

A DSVSA októberben indított veszettség elleni oltási kampánya decemberig tart.
Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).