Így veszítsünk el 13 pont előnyt 12 mérkőzés alatt – akár így is felvezethetnék a labdarúgó Liga 1 rangadójának, a Steaua – Marosvásárhelyi ASA találkozónak a rövid beszámolóját, ugyanis a szerda esti meccs után a fővárosi alakulat átadta az élvonal vezető pozícióját a Maros–partiaknak, sőt, Liviu Ciobotariu edző csapata rá is vert két pontot a Steauára.
A 29. forduló rangadóján ugyanis a vásárhelyiek Zicu góljával (37. perc) 1–0-ra nyertek a bukarestiek otthonában. Az első félidőben egyébként a hazai gárda enyhe mezőnyfölényben játszott, az ellenfél pedig veszélyes kontrákkal próbálkozott. Egy szöglet után Tănase aludt el a kapuja előtt, a mögüle kibújó Zicu pedig zavartalanul guríthatott a kapuba. A második félidőben beszorult a saját térfelére az ASA, de a Steaua képtelen volt betalálni Stăncioiu kapujába. A 81. percben Sepsi kezezése után okkal reklamáltak a fővárosiak meg nem ítélt tizenegyes miatt, de összefoglalva a Steaua 2015-ös teljesítményét elmondható: egy olyan együttes talán nem érdemel bajnoki címet, amely tizenkét meccs alatt veszít el 13 pont előnyt.
Liga 1, 29. forduló
Kolozsvári CFR – Concordia Chiajna 2–1
Rapid – FC Botoşani 2–2
Pandurii Tg. Jiu – Dinamo 3–2
CSU Craiova – Brassói FC 0–1
FC Viitorul – Kolozsvári U 1–1
Steaua – Marosvásárhelyi ASA 0–1.
Csütörtök
Szászmedgyesi Gaz Metan – Galaci Oţelul
CSMS Iaşi – Ceahlăul Piatra Neamţ
Petrolul Ploieşti – Astra Giurgiu
1
Marosvásárhely
29
18
8
3
42–18
62
2
Steaua
29
19
3
7
49–18
60
3
Petrolul
28
13
9
6
37–20
48
4
Craiova
29
12
11
6
34–28
47
5
Viitorul
29
11
9
9
39–38
42
6
Botoşani
29
11
9
9
33–32
42
7
Astra
28
10
11
7
39–23
41
8
Dinamo
29
11
8
10
40–38
41
9
Pandurii
29
9
8
12
36–38
35
10
Iaşi
28
9
8
11
26–31
35
11
Concordia
29
6
13
10
31–38
31
12
Brassó
29
8
7
14
27–39
31
13
Kolozsvári U
29
7
9
13
25–37
30
14
Gaz Metan
28
6
11
11
24–32
29
15
Rapid
29
7
8
14
18–35
29
16
Ceahlăul
28
5
9
14
21–45
24
17
CFR
29
13
8
8
35–23
23
18
Oţelul
28
4
9
15
14–37
21
A CFR-től 24 pontot levontak.
30. forduló
Péntek
Concordia – Pandurii (21 óra, LOOK Plus, Dolce Sport, Digi Sport).
Szombat
Brassó – CFR (16 óra, LOOK TV, Digi Sport)
ASA – Viitorul (18.30 óra, LOOK TV, Digi Sport)
Botoşani – Craiova (21 óra, LOOK TV, Digi Sport).
Vasárnap
Ceahlăul – Astra (16 óra, LOOK TV , Digi Sport)
U – Gaz Metan (18.30 óra, LOOK Plus, Dolce Sport, Digi Sport)
Dinamo – Steaua (21 óra, LOOK TV, Digi Sport)
Hétfő
Oţelul – Petrolul (18.30 óra, LOOK Plus, Dolce Sport, Digi Sport)
Iaşi – Rapid (21 óra, LOOK TV, Digi Sport).