Belföld

Előzetesbe helyezik a pedofíliával vádolt rendőrt

2018.01.09 - 16:16

A fővárosi hatodik kerületi bíróságra vitték Eugen Stant, azt a rendőrt, aki egy liftben szexuálisan bántalmazott két gyermeket. A bíróság előzetes letartóztatásáról dönt — írja az Agerpres.

Hétfőn a bukaresti ügyészség közölte, hogy 24 órára őrizetbe vették a két gyermek szexuális bántalmazásával gyanúsított rendőrt. Az eset január 5-én délelőtt történt, a főváros egyik hatodik kerületi tömbházának liftjében, a nyolcadik emeleten. Az ügyészek szerint a férfi megcsókolta egy négyéves kislány arcát, száját és alhasát, megérintette a nemi szervét, illetve arcon csókolta a kislány kilencéves fiútestvérét. A férfi ellen kétrendbeli szexuális bántalmazás gyanújával indult eljárás, és előzetes letartóztatását kérik a bíróságtól. A rendőrök országos szakszervezetének vezetője, Dumitru Coarnă az ügy kapcsán úgy nyilatkozott, hogy 2015-ben is történt egy hasonló eset, amelyben azonban azóta sem bukkantak az elkövető nyomára. Coarnă szerint ehhez is köze van a gyanúsítottnak, ezért a nyomozóhatóságok ebben az ügyben is vizsgálódnak.