Belföld

Előzetes letartóztatásba került Dan Sova

2015.12.15 - 12:17

Előzetes letartóztatásba helyezték kedden Bukarestben Dan Sova szociáldemokrata szenátort, Victor Ponta volt miniszterelnök korrupcióval gyanúsított barátját és egykori üzlettársát, miután a legfelsőbb bíróság jogerős végzést hozott a politikus elleni kényszerintézkedésről.

 

Sova letartóztatását a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kezdeményezte, de amikor a parlament december 3-án ezt jóváhagyta, a bíróság csak házi őrizetet rendelt el. Az elsőfokú döntés után a DNA szigorúbb kényszerintézkedésért fellebbezett, Sova pedig azért, hogy szabadlábon védekezhessen. A bíróság most helyt adva a DNA kérésének, 20 napra előzetes letartóztatásba helyezte a szociáldemokrata politikust.

A DNA befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja Sovát. A vádhatóság szerint a szenátor közbenjárt a govorai (Valcea megye) hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós (3,1 millió forintos) jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől minden hónapban megkapta a pénz felét.

Victor Ponta volt pártelnökhöz és miniszterelnökhöz fűződő baráti és üzleti kapcsolatai révén Dan Sova az utóbbi években a PSD egyik legbefolyásosabb politikusának számított. A DNA tavasszal már megpróbálta elérni előzetes letartóztatásba helyezését egy másik ügyben, de a parlamenti többség akkor nem engedélyezte ezt. Abban az eljárásban az akkor még pártelnöki és kormányfői tisztségben lévő Ponta is érintett volt. Bár a parlamenti többség akkor megakadályozta a Sova elleni kényszerintézkedést, a bűnvádi eljárást nem állíthatta le, így a DNA szeptemberben vádat emelt Victor Ponta és Dan Sova szociáldemokrata szenátor ellen egy, a mostanihoz hasonló ügyben.

A bíróság elé került dossziéban is állami hőerőművek szerepelnek, amelyek jogi tanácsadási szerződések alapján fizettek jelentős összegeket egy ügyvédi irodának. A különbség csak annyi, hogy 2007-ben - törvényhozói mandátuma előtt - még közvetlenül Sova ügyvédi irodája kapta a szerződést, a pénzből pedig a vádirat szerint a választókerület parlamenti képviselőjének, Victor Pontának is juttatott.

Victor Ponta és Dan Sova korábbi korrupciós ügyének pere még előzetes szakaszban van, az érdemi tárgyalás néhány héten belül megkezdődhet.