Vidék

Elosztották a semmit Lázáriban

2015.02.14 - 10:00

A közszolgáltatásoktól, a betegápolóktól és az útjavításoktól kellett a legtöbb pénzt elvonni Lázáriban a lecsökkent kormánytámogatás miatt. Jó, ha szeptemberig elég lesz a pénz.

Az eddigi években megszokott hárommillió lejes, központi büdzséből érkezett támogatás helyett erre az évre csak másfél millió lejt kap fenntartási költségeinek fedezésére a lázári önkormányzat, ami miatt erősen megnyirbált költségvetést kellett jóváhagyniuk a tanácsosoknak. Talán szeptemberig lehet kibírni ennyi pénzből, tájékoztatta lapunkat a hétfői ülést követően Lengyel István lázári polgármester. Amennyiben a féléves költségvetés-kiigazítás idején sem bánnak kegyesebben a községgel, utána már a község működését sem lehet fenntartani. Hiába a pénzügyminisztériumnak, a regionális és a megyei pénzügyi igazgatóságnak, illetve a szatmári prefektúrának írt levél, a helyzet nem lett jobb a megye második legnagyobb községében, a költségvetés megszavazásakor alaposan meg kellett szorítaniuk a jelképes nadrágszíjat a tanácsosoknak. „Nagyon igazságtalan az új költségvetés-leosztási szabályozás — jelentette ki Lengyel —, hiába gondoskodott ugyanakkora saját bevételről a község és hiába fizették ugyanolyan hűségesen az adót a lakosok, mint tették azt korábban is, feleannyi pénz érkezett a központi kasszából. Eddig egy ésszerűen összeállított algoritmus szerint történt az állami támogatás leosztása, az ettől az évtől bevezetett módszer teljesen fejetlen módon áll hozzá a városok és községek életviteléhez.”

Princz Csaba

Vegetálni fog a község

A hétfőn elfogadott költségvetési határozat szerint a közszolgáltatásoknak, az önkéntes tűzoltóknak és a polgári védelemnek csak a minimális pénzt tudja biztosítani a községvezetés, alig-alig jut pénz a községi sportegyesületeknek és a betegápolóknak, sőt mi több, utóbbiak csak akkor kaphatják meg járandóságaikat, ha lesz félévi költségvetés-kiegészítés. Bajok lesznek a közvilágítás biztosításával is, ezentúl nem csak minden második oszlopon kell majd kicsavarni az égőt a foglalatból, hanem minden harmadik fog csak égni. Az útjavítások terén is stagnálás lesz idén, a tavalyi 307 ezer lej helyett erre az évre csak 50 ezer lejt tudtak elkülöníteni, ami Lengyel szerint a községközponti utak foltozására sem lesz elég. A polgármester által előterjesztett, pénzbeosztást illető tervezetnél jobbat egyébként a községi tanácsosok sem tudtak javasolni, a határozattervezetet egyhangú igennel szavazták meg a tanácsülésen a községi képviselők.