Sport

Először verné az Oli az Oltot

2015.04.08 - 14:16

Ebben az idényben a második liga alapszakaszában az Olt FC mindkét meccsen megverte az Olimpia FC-t, amely pénteken 11 órától három vesztes meccs után fogadja a slatinai alakulatot.

Két negatív sorozatot is meg kellene szakítania a második ligás labdarúgó bajnokság hétvégi fordulójában a Szatmárnémeti Olimpiának, amely az ortodox húsvétra való tekintettel a péntekre előrehozott bajnoki fordulóban pénteken 11 órától fogadja az FC Olt együttesét a felsőházi rájátszás második fordulójában. Csík Tibor együttese egy hármas vereség-sorozatot szeretne megszakítani, amely éppen a slatinai együttes ellen kezdődött, még az alapszakasz utolsó előtti fordulójában március 21-én, mikor a rájátszásba való jutást már az előző meccsen bebiztosító szatmáriak 2-1-re kaptak ki hazai pályán. Utána következett a Tatrangon elszenvedett 1-0-ás vereség, legutóbb pedig szombaton a listavezető Temesvár otthonában kapott ki 3-0-ra az Oli.

A szatmári alakulatnak a Olt ellen is van mit megszakítania, hiszen az eddigi négy egymás közti második ligás mérkőzésen az Olimpiának még nem sikerült legyőznie az oltyán alakulatot. A legutóbbi hazai vereség mellett az alapszakaszban az Oli idegenben is kikapott 2-1-re, az elmúlt idényben pedig a slatinai gól nélküli döntetlen mellett egy hazai 1-0-ás vereség még a mérleg része. Ugyanakkor a play-off mostani csapatai közül az Olt az egyetlen, amely ellen a szatmáriak nem szereztek egyetlen egy pontot sem.

Ezek után már elmondható, hogy a Slatina az Oli mumusa lett, és éppen ideje lenne, hogy nyerjen a csapat, megszakítva ezzel az öt meccs óta tartó nyeretlenségi szériát is, ugyanis az említett három kudarc előtt a Bihar FC és az Temesvár ellen sem örülhetett a csapat győzelemnek, két gól nélküli döntetlen lett a vége, legutóbb március 7-én a Resicabányát verte meg hazai páláyán 1-0-ra a Csík-csapat.

„Tény, hogy az Olt már mumusunk lett, és hogy mióta teljesítettük a célt, vagyis kiharcoltuk a rájátszába kerülést, azóta gyengén megy a csapat, a fiúk ellazultak, nehéz motiválni őket. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy a feltételek is olyanok, hogy ettől sokkal többet nem lehet elvárni. Régi probléma egy edzőpálya hiánya, mindössze hat-hét labdánk van az edzésekre, és itt van az anyagi motiváció hiánya is. A fiúk prémiumok, bónuszok nélkül játszanak miután csökkent a városi tanács támogatása. Az Olimpia anyagi és infrastrukturális feltételek szempontjából is a második liga végén kullog, Tatrangon is például három-négy edzőpálya áll a rendelkezésre, és anyagi szempontból sem olyan rossz a helyzet, mint ahogy az a sajtóban megjelent. Persze most nem ezekre akarjuk fogni az utóbbi fordulók eredménytelenségét, de ezek a tényezők is hozzájárultak. Rövid távon el lehet játszani ilyen körülmények között, de hosszabban semmiképp sem. A teljesítmény ezért hullámzzó, a jelentősebb feljebb lépéshez nincsenek meg a feltételek” – fejtette ki Csík Tibor, hozzátéve, hogy egyesek hozzállása sem megfelelő.

A téner ugyanakkor bízik abban, hogy a csapat összekapja magát az Olt elleni meccsre, és az egyéni ambíciók is előjönnek mindenki esetében, és sikerül átugrani a sikertelenség szülte lélektani gátat. „Meg kell értetni a fiúkkal, hogy a pályán felejtsenek el minden zavaró tányezőt, és csak a játékra koncentráljanak, hogy kijöjjünk ebből a gödörből, és a szurkolók is örülhessenek” – jegyezte meg a szakvezető, aki a pénteki meccsen továbbra sem számíthat a sérüléséből épülőfélben lévő Mureşan Florinra.

Ami a felsőházi tabellát illeti, ez jelenleg négy része van tagolva, az első Temesvár nyolc ponttal vezet, az utolsó Olimpia pedig ugyanennyivel van lemaradva, közte pedig egy-egy párban áll páronként hasonló pontszámmal a négy alakulat, a két-két duó közt négy pont a különbség. Az Olimpiának tehát nehéz lesz a feljebb kerülés a hátralévő kilenc fordulóban, de Csík szerint nem megvalósíthatatlan, ehhez az első lépést mindenképpen meg kellene tenni pénteken az Olt ellen.

Liga 2, 2. csoport, rájátszás, 2. forduló, felsőház, péntek (11.00): Olimpia – Slatina, Tatrang – Resicabánya, Mioveni – Temesvár (19.00). Alsóház: CSM Râmnicu Vâlcea – Karánsebes, Nagyvárad – Pankota.

 

Romász János