A székesfehérvári alakulat a hazai 1–1 után lépett pályára az örmény fővárosban, viszont Szabics Imre edző alakulata nem tudott mit kezdeni a keményen, helyenként durván futballozó hazaiak játékával. Az unalmas, tördelt, ritmus nélküli játékot megtörte a hazaiak szépségdíjas találata: a 33. percben Dimitrije Pobulics szabadrúgásból a felső sarokba csavart, megszerezve ezzel a vezetést (1–0).
A magyar bajnoki bronzérmes többet birtokolta ugyan a labdát, de nem tudta nyomás alatt tartani riválisát. Sőt, továbbra is az Ararat volt veszélyesebb kontráik révén, és így született meg a hazaiak második találata is: a hajrában egy hosszú kirúgást követően Dognimani Yacouba Silue lövésénél tehetetlennek bizonyult Kovácsik Ádám (2–0).
Innen már nem volt lehetőség felállni, így a MOL Fehérvár FC első magyar csapatként búcsúzott a nemzetközi kupaküzdelmektől.
Továbbjutott viszont a Puskás Akadémia: Hornyák Zsolt együttese az idegenbeli 1–1-es döntetlen után a csütörtöki visszavágón 2–0-ra nyert otthon a finn Inter Turku ellen.
A felcsúti alakulat rögtön a meccs elején vezetést szerzett, Anthony Annanról került saját kapujába a játékszer (1–0). A folytatásban a Turku birtokolta többet a labdát, támadásaik azonban ötlettelenek voltak, veszélyes helyzeteket csak a hazaiak alakítottak ki.
A folytatásban sem változott a játék képe: a finnek játszottak fölényben, de a Puskás volt a veszélyesebb az ellenfél kapujára: Jakov Puljic, majd Jakub Plsek lövése is kapufát talált, aztán Joel van Nieff bombagóljával eldőlt a továbbjutás kérdése és beállított a 2–0-s végeredményt.
Jövő héten folytatás
A Puskás Akadémia története során első alkalommal nyert meg egy párharcot a nemzetközi kupaporondon, és ez máris továbbjutást ért. A második fordulóban a lett FK Rigas FS együttessel találkozik, amely a feröeri KÍ Klaksvíkot búcsúztatta hosszabbítás után, 5–4-es összesítéssel.
A harmadik számú európai sorozat a jövő héten folytatódik a második forduló mérkőzéseivel. Ekkor már csatlakozik a mezőnyhöz a Magyar Kupa-győztes Újpest is: jövő csütörtökön a budapesti Szusza Ferenc Stadionban a liechtensteini FC Vaduz lesz a vendég a 22.00 órakor kezdődő meccsen.
Debütál a nemzetközi porondon a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK is, amelynek ellenfele a szlovák Spartak Trnava lesz. Az első fordulóban a nagyszombati együttes ledolgozta egygólos hátrányát a máltai Mosta ellen, és 4–3-as összesítéssel kvalifikálta magát a következő körbe.
A Román Kupa elmúlt idényének a győztese, az Universitatea Craiova csütörtökön 20 órától az albán KF Laçi otthonában kezd, majd egy hétre rá hazai pályán játssza a visszavágót.
Ugyancsak július 22-én a román bajnoki ezüstérmes FCSB a bukaresti Naționala Arénában fogadja majd a 21.30 órakor kezdődő találkozón a kazah FC Sahter Karagandyt.
EURÓPA KONFERENCIA LIGA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Ararat (örmény) – MOL Fehérvár FC 2–0 (1–0)
G.: Dimitrije Pobulics (33.), Dognimani Yacouba Silue (85.)
Továbbjutott az Ararat, 3–1-es összesítéssel.
Puskás Akadémia FC – Inter Turku (finn) 2–0 (1–0)
G.: Anthony Annan 4. (öngól), Joel van Nieff 87.
Továbbjutott: a Puskás Akadémia, 3–1-es összesítéssel