Vidék

Először játszanak a Szuperkupáért

2017.08.18 - 14:14

Szombaton 17.30 órától a nagykárolyi Victoria Stadionban a megyei bajnok Tasnádi Unirea és a megyei Román Kupa-győztes mérkőzik meg a megyei Szuperkupáért, amelyet először rendez meg az AJF.

Két hónap leforgása alatt harmadik alkalommal mérkőzik meg a Tasnádi Unirea és a Luceafărul Decebal labdarúgócsapata. Június elején, a Liga 4 Elite utolsó fordulója után bajnoki győzelmet ünnepelhetett hazai közönség előtt az Unirea csapata, egy héttel később pedig a Luceafărul örülhetett a tasnádi meccs végén, hiszen a Román Kupa megyei döntőjét nyerte meg 11-es rúgások után. Mindkét alakulat történelmi sikerként könyvelhette el az akkori győzelmet, de szombaton is új fejezetet nyitnak a megyei labdarúgásban, hiszen ők lesznek az elsők, akik Szuperkupáért küzdenek. Tehát, a harmadik egymás elleni találkozó is valamely csapat ünneplésével zárul.

Viszont a szombati meccs jelentősen különbözni fog az előző kettőtől. Az Unirea ugyanis megyei bajnokként, és már Liga 3-ra felkészülve várja a mostani Szuperkupát. Vagyis, Marius Botan edző egy sokkal erősebb játékoskerettel áll majd fel Nagykárolyban, az Unireának ez lesz a főpróbája a bajnokság jövő hétvégi rajtja előtt.

A Luceafărul már túl van az első nyári tétmérkőzésen, hiszen másfél héttel ezelőtt a Bihardiószegi SK ellen játszott Decebalon a Román Kupa-selejtező első fordulójában, és 2–0-ra kikapott. A megyei kupagyőztes kerete is változott, viszont mindez nem jelenti azt, hogy egyenlő ellenfele lehet szombaton az Unireának. Decebal ugyanis az elmúlt idényekhez hasonlóan az elitligás tisztes helytállásra készül, míg Tasnád többek között a Kolozsvári Universitatea, a Kolozsvári CFR II, Szászmedgyesi Gaz Metan II, a Dési Unirea és a Gyulafehérvári Unirea csapataival kell majd farkasszemet nézzen ebben az idényben.

Hogy mennyire lesz egyenlőtlen a küzdelem, az kiderül a szombati, 17.30 órakor kezdődő találkozón. A Luceafărul ugyanis bízhat még abban, hogy a tasnádiak játéka még nem forrt össze annyira, hogy leseperjék a pályáról az alsóbb osztályú ellenfelüket. Így még az sem kizárt, hogy egy jó mérkőzést láthatnak azok, akik kilátogatnak a nagykárolyi Victoria Stadionba. A meccset a Nagyváradról „átigazolt” Liga 2-es sípmester, Marius Omuț vezeti. Munkáját a szintén átigazolt Liga 1-es asszisztens Octavian Șovre, illetve a szatmárnémeti, Liga 3-as asszisztens, Sergiu Neichi segítik. Cserebíró lesz Paula Popa, megfigyelő Török Zoltán. A találkozó felvezetőjében a Nagykárolyi VSK Victoria és a Mikolai Turul ifjúsági csapatai mérkőznek 15 órától (bírók: Șerban Peneghi – Kopriva Tamás, Kopriva Zsolt).

Pesek Attila