Szatmárnémeti

Előrendelhető a Kölcsey-évkönyv

2021.05.29 - 13:23
Hamarosan megjelenik a Kölcsey Ferenc Főgimnázium jubileumi évkönyve. Az évkönyv kettős céllal jött létre: egyrészt bepillantást nyújt az elmúlt évtizedek emlékeibe, másrészt az elmúlt öt év iskolai eseményeinek hű tükre kíván lenni, tájékoztat Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója.

„A 2020/2021-es tanév azonban mindezeken túl is a számvetés időszaka a Kölcsey tanári munkaközössége számára, hiszen 64 éve, az 1957/1958-as tanévben vette fel iskolánk Kölcsey Ferenc nevét, 50 éve, 1971-ben alakult meg a híres Magyar Líceum, 30 éve, 1990 februárjában kérelmezte az akkori vezetőség a Kölcsey Ferenc Elméleti Líceum név felvételét, 20 éve, a 2000/2001-es tanévtől kapta meg a mai Kölcsey Ferenc Főgimnázium nevet, és 10 éve, 2010 szeptemberében költöztünk el az intézményünknek addig otthont adó épületből” — mondta az igazgatónő, aki elárulta, hogy az évkönyv 12 nagy fejezetben, 327 oldalon jelenik majd meg, s többek között az Évkönyvek üzenete — múltunk lenyomata, Korok és otthonok, Vallomásokból kirajzolódó múlt, Öt év az ötvenből, Jók között a legjobbak — Kiváló diákok, kiemelkedő teljesítmények, Mákvirág-díjasok, Kölcsey – Alumni, Hivatásom: Pedagógus — Kölcseys diák voltam, kölcseys tanár lettem, A megmérettetés fórumain, Új idők szele, Hagyományként folytattuk, hagyománnyá avattuk — benne pl. a Köfedisz vezetőségének névsora a diákszervezet 1991-es megalakulása óta, A diákújságírás hagyománya, Kreatív műhely, valamint Ballagás fejezetekkel, tartalmakkal találkozhat az érdeklődő olvasó. „Tartalmas, színes könyvet helyezünk a kedves olvasók elé, amelynek célja nemcsak a múltunk előtti tisztelgés vagy a jelen hétköznapjainak bemutatása, de annak a közös akaratunknak a kifejezése is, hogy megmaradtunk azon az úton, amelyet kijelöltek elődeink” — összegez Pataki Enikő.

Az évkönyv 60 lejbe kerül, s a Kölcsey vezetősége arra kéri mindazokat, akik meg szeretnék vásárolni — és ezzel támogatni a kiadását —, hogy jelezzék azt a cutt.ly/Jnuo1No linken található űrlap kitöltésével vagy telefonon, a 0261.711.929-es számon, az iskola titkárságán. A megrendelt évkönyvek a nyomdai munkák végeztével, kb. két-három hét múlva vehetők majd át az iskola titkárságán. S. B.
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Még várják a leendő asszisztensek jelentkezését

Meghosszabbították a jelentkezést a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium egészségügyi posztliceális osztályaiba.
Szatmárnémeti

Ismét indul asszisztensképzés a Kölcseyben

Az egész régióból várják a jelentkezőket a magyar tannyelvű általános asszisztensi és gyógyszerészasszistensi posztlíceumba.
Szatmárnémeti

Új horizont a házi feladatok világában

Nyűg a házi feladat amióta kitalálták, ennek ellenszerét kereste egy Erasmus+ programba bekapcsolódva a Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata. Az eredmény minden tanár és minden diák számára elérhető, térítésmentesen.