Magazin

Előkerült Michael Jackson édesanyja

2012.07.27 - 11:21

Az idős asszonyt már rengetegen keresték. Most, hogy előkerült, megvonták tőle Michael Jackson gyermekeinek felügyeleti jogát. A „pop királyának” öröksége miatt háború dúl a családban.

Egy unokatestvérükre, Tito Joe „TJ” Jacksonra ruházta át a „pop királya gyerekeinek” gyámságát csütörtökön egy Los Angeles-i bíróság. A 2009-ben gyógyszer-túladagolásban elhunyt Michael Jackson végrendelete alapján a gyerekek – a most 15 éves Prince Michael, a 14 éves Paris és a 10 éves Blanket – gyámságát eredetileg az énekes-zeneszerző világsztár édesanyjára, Katherine Jacksonra ruházták rá. Az idős asszony hol- és hogylétével kapcsolatban azonban az utóbbi hetekben ellentmondó és nyugtalanító értesülések láttak napvilágot.

Váratlanul eltűnt

A Jackson-család „matri-archája” több mint egy héttel ezelőtt váratlanul eltűnt, amit a gyerekek és a külvilág számára senki sem magyarázott meg. A sajtóban megjelent, a rokonok nyilatkozataira hivatkozó találgatások odáig mentek, hogy már kétségbe vonták a 82 éves asszony szellemi és fizikai épségét is. A hosszúra nyúlt találgatás után végül hétfőn derült ki, hogy a Jackson-sztárok anyja Arizonában pihen. Ügyvédje szerint az orvos magas vérnyomás miatt környezetváltozást írt elő a számára, valamint azt, hogy nyugalma megőrzésére ne beszéljen a gyerekekkel. A bíró mindenesetre felfüggesztette Katherine gyámsági jogait és ideiglenesen a 34 éves TJ Jacksonra – Michael Jackson Tito nevű fivérének fiára – ruházta át. Elrendelte továbbá, hogy a gyerekek a bíróság engedélye nélkül nem hagyhatják el Kalifornia állam területét.

A gyerekek gyámsága mellett a „pop királyának” öröksége miatt is háború dúl a Jackson-családban, hétfőn a perpatvar miatt még rendőrt is kellett hívni hozzájuk. A vita alapvetően négy fivér és Janet Jackson között folyik. A Jackson-fiúk szerint a végrendeleten hamis az aláírás – amely a gyerekek felügyeletét Katherine-re, az örökségét pedig két gondnokra bízta –, mert „Jacko” a keltezés napján nem is tartózkodott Kaliforniában. A végakarat értelmében a vagyonból származó bevételek az elhunyt sztár anyját és gyerekeit illetik, amit a fivérek erősen vitatnak. Hivatalos iratok szerint az örökség Michael Jackson halála óta eddig összesen bruttó 475 millió dollárt fialt, amiből fedezni lehetett a Thriller szerzője által felhalmozott, 500 milliósra becsült adósság nagy részét. A Billboard zenei magazin ezzel szemben 2010-ben azt írta, hogy a hagyatékból már az első évben 1 milliárd dollár bevétel származott.