Neagu az utolsó másodpercben hagyott ki egy hétméterest, de a hosszabbításban mégis legyőzték a románok a házigazda dánokat a vb negyeddöntőjében.
Nyolc év szünet után ismét bejutott a legjobb négy közé világbajnokságon a román női kézilabda-válogatott: a trikolórok szerda este drámai csatában győztek a házigazda Dánia ellen, és a győzelemmel együtt biztosították helyüket is a márciusi olimpiai selejtezőtornára. A tavaszi megmérettetésen való szereplésben a magyarok is bízhatnak, miután a negyeddöntőből továbbjutott Norvégia is.
Szerda este a román együttes ismét remek formában játszott. És akárcsak 2007-ben Franciaországban, most is a házigazdákkal álltak szemben a negyeddöntős párharcban. Akárcsak nyolc évvel ezelőtt, most is a hosszabbítások döntöttek arról, hogy ki jusson a legjobb négy közé. Tomas Ryde szövetségi kapitány csapata végig vezetett a Dánia elleni találkozón és Cristina Neagu a rendes játékidő végén is eldönthette volna a mérkőzést. Azonban az utolsó másodpercben, 27–27-es állásnál hétméteres dobást hagyott ki. Így következhetett a tíz perc ráadás, amely hasonló drámai csatát hozott. Neagura mégsem lehetett haragudni, mivel szerda este hősként harcolt. A mérkőzés végén a fáradtságtól alig állt a lábán, hiszen majdnem végigjátszotta a házigazdák elleni mérkőzést, „mellesleg” dobott 15 gólt, és végig megállíthatatlan volt. Neagu huszonháromszor kísérletezett lövéssel a meccsen és tizenötször betalált. A hosszabbításban ott folytatta, ahol abbahagyta, de az elődöntőt érő 31. gólt Adriana Nechita szerezte a szélről.
„Szégyelljék magukat, akik kritizáltak minket a három vesztes meccs után! Amikor az időkérésnél azt kiabáltuk, magunkért játszunk, a családunkra gondoltunk, és azokra, akik az eredményeinktől függetlenül támogatnak minket — mondta a mérkőzés után Neagu a Dolce Sportnak. — Azt hiszem, ebben nagyon kevesen bíztak! Köszönöm mindenkinek, aki mellettünk állt akkor is, amikor a csoportban három mérkőzést veszítettünk. Megmutattuk, hogy nem vagyunk lúzerek, nem vagyunk lúzer nemzet. Elegem van az állandó kritikákból — most bebizonyítottuk, hogy büszkévé tudjuk tenni Romániát! Mi is emberek vagyunk, nem robotok, de minden találkozón igyekszünk a lehető legjobban teljesíteni. Nyilván nem akartuk elveszíteni a csoportmérkőzéseinket, de azokra a meccsekre koncentráltunk, amelyek a legfontosabbak” — tette hozzá az összecsapás legjobbja.
Románia az elődöntőben Norvégiával kerül szembe, míg a másik ágon Hollandia és Lengyelország találkozik.
Női kézilabda-világbajnokság, negyeddöntő
Norvégia – Montenegró 26–25 (13–11)
Dánia – Románia 30–31 (10–13, 27–27, 28–29) – hosszabbítás után
Hollandia – Franciaország 28–25 (15–12)
Lengyelország – Oroszország 21–20 (11–9).
Az elődöntő programja
Péntek, Herning
Hollandia – Lengyelország (19 óra)
Norvégia – Románia (21.45 óra).
Az 5–8. helyért
Péntek, Herning
Franciaország – Oroszország (14 óra)
Montenegró – Dánia (16.30 óra).