A világbajnoki bronzérmes magyar női válogatott 11–7-re legyőzte kedden az orosz együttest, és bejutott az elődöntőbe a budapesti vízilabda Európa–bajnokságon.
Merész András szövetségi kapitány a mérkőzés után azt mondta, a csapat egyre jobban játszik az Eb-n, de talán még a most mutatott teljesítmény sem lesz elég az elődöntőben, ezért a játék minden elemében tovább kell fejlődniük. „A mai (kedd – szerk. megj.) mérkőzés végeredménye a két csapat közötti valós különbséget mutatja, mind játékosonként, mind pedig az összecsapás egészét tekintve” – tette hozzá a kapitány.
A folytatásban, csütörtökön a B csoportban győztes spanyolokkal 17.30 órától száll vízbe a magyar válogatott a döntőbe jutásért. A találkozót az m1 élőben közvetíti. A másik elődöntőben az A kvartettben első Hollandia Olaszországgal csap össze ugyancsak csütörtökön, 19 órától.