A kislányból nő, a nőből anya lesz egyszer. Hosszú, éveken át tartó belső utazás ez, amely hihetetlenül zsenge korban elkezdődik — ezen az úton kalauzolta végig Vida Ágnes baba-, anya- és családpszichológus a téma iránt érdeklődő szatmári anyukákat.

Talán nem is akad olyan anya, aki életében legalább egyszer ne fogalmazta volna meg magában a következő kérdések egyikét: Elég jó anya vagyok? Vajon helyesen cselekedtem ebben a helyzetben? Nem okoztam ezzel maradandó károsodást a gyerekem személyiségében? Azok a módszerek, irányok, amelyekkel nevelem, egyengetem az útját, vajon jó irányba terelik őt? Tudok olyan édesanya lenni, amilyen szeretnék? Ez csak néhány kérdés, amely az édesanyákban felvetődik — éppen ezért fontos foglalkozni az anyaság lélektanával, hiszen a jó tanácsok és praktikák mit sem érnek, ha az anya nem ismeri saját magát.

Hétfő este a szatmárnémeti Iparosotthon adott otthont a sokak által kedvelt Vida Ágnes baba-, anya- és családpszichológus, a kismamablog.hu szerzője interaktív előadásának, amely során az előadó az említett kérdésekre igyekezett válaszolni egy belső utazáson, az édesanyák „születésének” történetén kalauzolva végig az érdeklődőket.

Bizonyára sokak számára volt meglepő, de a kislányok már másfél éves koruk körül elkezdik gyakorolni az anyaszerepet — babáznak, játékokat dajkálnak, később az oviban papás-mamást játszanak. A „fiús” kislányoknál is megfigyelhető viszont, hogy ragaszkodnak, ha nem is babához, de egy-egy más játékhoz, amelyet dajkálnak, szeretgetnek, amelyről gondoskodnak. Ez a zsenge gyermekkorban jelentkező női szerepjáték pedig nem más, mint a későbbi, felnőttkori anyai szerep előszobája, és kivétel nélkül minden kislányban fellelhető.

Ahogyan nő a gyermek, az anyaszerep is változik, formálódik, alakul, közben pedig elraktározódnak a gyermekkorban összegyűjtött minták, amelyekből idővel összeáll a saját anyakép. „Olyan ez, mint egy hagyma rétegei. Ötéves korig gyűlnek össze a tudatalattinkban a legfontosabb, megváltoztathatatlan szülői minták, amelyeket elraktározunk, ehhez adódnak hozzá további külső rétegek, amelyeken viszont már alakítani tudunk — ezek pedig felnőttként előkerülnek és testet öltenek abban a pillanatban, amikor valóban anyává válunk. Éppen ezért olyan nagyon meghatározó ez a korai fejlődési szakasz, hiszen az apró gyermekként tapasztalt anyai mintákból merítünk a későbbiekben” — magyarázta Vida Ágnes.

Manapság a legtöbben már tudatosan készülnek a „babaprojektre”, tervezés előzi meg a terhességet, a szülést — ez egyben a leendő anyának is felkészülés. Vannak azonban olyan dolgok, amelyeket nem lehet megtervezni: a pszichológus szerint csak a szülés körülményeit tudjuk befolyásolni, az elengedést, a szülés pillanatát azonban nem. Egy kanadai felmérés szerint az anyák mindössze egynegyede képes erre, de az előadás közbeni gyors közvélemény-kutatás szerint jó néhány szatmári anyuka is.

Ma már tudjuk azt is, hogy az a szimbiózis, ami kilenc hónapon át megvan az édesanya és a magzata között, nem múlik el a szüléssel, a hormonális kapcsolat továbbra is megmarad. Két különálló emberről van szó, akik mégis egyek, és ez még jó ideig így is marad. A testi szimbiózis a szülés után jó darabig lelki szimbiózisként él tovább — magyarázta Vida Ágnes, hozzátéve, hogy ezután a leválás még jó sokáig tart. Anyaszerepbe kerülve kicsit átalakul minden: az anyák egy darabig a sajátjuk elé helyezik a baba érdekeit, minden idegszálukkal arra összpontosítanak, hogy beletanuljanak az anyaságba. Viszont amikor elkezd lassan visszazökkenni minden a régi kerékvágásba, ahogyan a gyerekek, úgy az anyák is „szeparációs szorongást” érezhetnek: megijednek attól, kivé is lettek, ugyanakkor kik lehetnek a gyerek nélkül.

„Gyakran előfordul, hogy az anyák bűntudatot éreznek — az állandó rágódás pedig főleg a rengeteg külső hatás, elvárás miatt van. Mindenért hibásnak érezzük magunkat: a bűntudat érzése független attól, mit tettünk vagy teszünk valójában a gyermekünkért, sőt, gyakran pont azokban erősebb, akik rengeteget tesznek, akik odafigyelnek, akiknek minden kis részlet fontos. Sokan gondolják, hogy tökéletes tettekkel lehet tökéletes gyereket nevelni, de ez a valóságban nem így működik” — mondta a pszichológus, hozzátéve, hogy a bűntudatot le kell építeni, nem ez a jó út. Ahelyett, hogy arra figyelnénk, mit mondanak mások, a gyerekre összpontosítsunk! Hallgassuk meg akkor is, ha már órák óta mesél átszellemülten a Minecraftról, amiből egy kukkot nem értünk, de olyan szenvedéllyel mondja, hogy nem lenne szíved leállítani. A gyerek abból érzi a szeretetünket, hogy akkor és úgy figyelünk oda, ahogyan az neki fontos. Vida Ágnes szerint jó anya az, aki igyekszik megismerni önmagát és gyermekét, a gyerekkel való kapcsolatára összpontosít, nem pedig kifelé figyel, arra, hogy ki és mit mond, mit csinál vagy éppen mi a véleménye.