Nagykároly

Előadás az 1989-es események emlékére

2015.11.15 - 10:36

Tanulságos, és az 1989-es események előtti kommunizmus hangulatát minden ízében visszaadó előadás tanúi lehettek azok, akik péntek este megnézték Székelyhidi Ágoston Végítélet című darabját.

 

A nagykárolyi Szent László Közösségi Ház volt a helyszíne annak az előadásnak, melyen sajnálatos módon igencsak csekély létszámú közönség vett részt. Az 1989-es eseményeknek emléket állító darab nagykárolyi bemutatóján jelen volt Tőkés László EP-képviselő, a KREK korábbi püspöke is.

A darab Temesváron játszódik, közvetlenül az 1989 decemberében kirobbant véres események előtt. Egy tiltott határátlépésért elítélt, majd később ezzel zsarolt, s így a besúgás fejében a Securitate által kocsmárossá „emelt” magyar férfi tragédiáján keresztül világít rá a Ceauşescu-diktatúra szörnyűségeire. A kocsmáros kettős ügynöki működésén keresztül mutatja be a forradalom előtti időszak világát, melyből nem hiányzik a falurombolás szörnyűségeinek felidézése sem.

A darab végén, a történetben meg nem jelenített, csupán sokat emlegetett Tőkés László is színpadra állt, hogy megköszönje a művészeknek a nagyszerű előadást, illetve a közönségnek, hogy megtisztelték figyelmükkel a bemutatót. „Magam is ragaszkodtam ahhoz, hogy ezt a darabot ne csak egyszer, hanem lehetőleg több alkalommal is bemutassák. Annál is inkább, mert eléggé feledékenyek vagyunk, elfelejtettük honnan jövünk, s így aztán elfelejtjük azt az irányt is, amerre tartanunk kellene” — fogalmazott.

A darabot romániai és magyarországi művészek adták elő. Színpadra alkalmazta Meleg Vilmos és Dánielfy Zsolt.

Tőtős Tímea