Február 27-én, 17 órától, az RMDSZ szatmárnémeti székházában, a Szent István Kör előadás-sorozata keretében Kónya László történelemtanár tart előadást a varga- és a tímárcéhek történetéről.

— Az előadás ötlete már rég megfogalmazódott bennem, mert alkalmam volt néhány éve megismerni a csizmadiacéh utolsó jegyzőkönyvét — tájékoztatott Kónya László. — Ez egy nagy könyv: 85/70 cm, 16 cm vastag és 16,5 kilogrammos. Ez most a levéltárban van, és én érdekes információkra bukkantam benne. Megtudható innen, hogy a történelmi Szatmár megyében mikor alakultak meg az első céhek a XV—XVI. században. A varga- és a tímárcéhek néha együtt, néha külön működtek. Leírások vannak arról, hogy a vargák és a tímárok hogyan dolgozzák fel a bőrt, amiből aztán cipőt készítenek. Mind a vargák, mind a tímárok csak cipőket készítettek, a csizma készítése a csizmadia feladata volt. Volt egy időszak, amikor perre mentek, hogy kinek van joga bocskort készíteni, a vargának vagy a tímárnak, végül a bíró azt mondta, hogy mindkettőnek, mert van rá igény elég. Ugyancsak a levéltárban találtam rá a legrégebbi céhszabályzatra — a szabadságlevélre —, mégpedig 1646-ból, amikor a vargacéh megkapta a működési engedélyt. Nagyon sokat harcoltak ezért, mert általában a cipőkészítéssel nagyon sok céh foglalkozott, és nem akarták, hogy túl sokan kapjanak működési engedélyt. Szatmár megyében a csizmadiacéh volt a legerősebb, ezért nehezebben kapott más céh engedélyt. Az 1700-as évek közepétől már csökkenteni akarta a király a kiváltságokat, de ez nehezen ment, míg aztán a dualizmus korában, 1872-ben vált lehetségessé, hogy a mesterek a céhen kívül is árulhassanak, a különbség az volt, hogy nem élvezhettek bizonyos előjogokat. Az 1800-as évek végén a céhek megszűntek, azaz átalakultak iparostársaságokká, de mindenben megpróbálták megőrizni a régi rendet. Ilyen volt az inasok betanítása és vizsgáztatása, az iparosegyletek feladatköreinek és jogainak meghatározása, az inasok és a mesterek büntetése stb. Mester csak az lehetett, aki bejárta a mesterutat, és levizsgázott. A vizsgáztatás sem volt egyszerű. A mintamunka bemutatása például a vargacéhnél a XVII. században úgy történt, hogy három nap alatt kellett a jelöltnek elkészítenie két pár cipőt, ez idő alatt két mesternek kellett biztosítson ételt és italt, ezeket a vizsgázóval együtt bezárták egy terembe. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy megőrizzék a szokásokat, szigorúan köteleztek például mindenkit templomba és temetésre járni. Nagy hangsúlyt helyeztek a kultúra és az iskolák támogatására. Az iparosegyletek még a két világháború között is jól működtek, a szocializmus éveiben azonban felszámolták az egykori iparostársulásokat, kisipari szövetkezetek jelentek meg, a vagyon szövetkezeti tulajdonban volt. Azután megjelent a műbőr, s ezzel együtt a lábbelik tömeggyártása, a lábbelik már nem kis műhelyekben, hanem gyárakban készültek, s készülnek ma is.

Elek György