Magazin

Elnémult a Music FM, Magyarország 4. legnépszerűbb rádiója

2019.02.08 - 18:46

Az elnémítása előtti napon a legnépszerűbb internetes streaming lett a Music FM. Kiss Anikó vezérigazgató megrendülten búcsúzott. Az FM 89.5 MHz-en most már a némaság utal rá, hogy a Médiatanács tovább szűkítette a magyarországi médiateret.

Kiss Anikó, a 89.5 Music FM vezérigazgatója néhány perccel az adás lekapcsolása előtt megrendülten, elcsukló hangon búcsúzott a hallgatóktól.

Azt mondta, úgy próbál most valamit mondani, hogy valójában nincsenek megfelelő szavak a jelen helyzetre. Végig nagyon bíztak a folytatásban, mert pontosan azt tették, ami egy rádiónak a feladata. A 2013-as hóhelyzet idején például a Music FM ismerte fel elsőként, hogyan segíthet katasztrófahelyzetben, de még olyan is volt, hogy egy konkurens rádió programigazgatójának segítettek megtalálni elveszett kutyáját. Kiss Anikó megemlítette, hogy az ország egyik legnagyobb netes közössége lett a Facebookon a Music FM-é. (A Music FM Facebookját 722 ezer felhasználó kedveli jelenleg.)

A Music FM csodacsapatát ti hallgatók tettétek naggyá  – mondta Kiss Anikó, a frekvencia nélkül maradt rádió program- és vezérigazgatója, hozzátéve, hogy az első perctől az utolsóig élő volt a szlogenjük, az összehoz bennünket. Kénytelenek vagyunk búcsúzni, de hisszük, hogy lesz folytatás – mondta, majd köszönetet mondott a rádió reklámértékesítőinek, műszaki stábjának és mindenkinek, aki lehetővé tette az elmúlt 7 éves működést.

 

Forrás: https://media1.hu