Nagykároly

Elmaradnak a kulturális események Nagykárolyban

2021.03.10 - 10:55

Korai volt az optimizmus a március elején közzétett nagykárolyi rendezvénytervekkel kapcsolatban. Hétfőn eldőlt: vörös forgatókönyvre váltanak Nagykárolyban is, így a március 9. és március 22. közötti időszakra tervezett programok biztosan halasztásra kerülnek.
Erre vonatkozóan adtak ki közleményt a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság és a Nagykárolyi Művelődési Központ munkatársai. A következő kéthetes időszakra vonatkozó halasztás a városi színházba, illetve a Károlyi-kastélyba tervezett programokat érinti.
„A március 9-től életbe léptetett, a koronavírus terjedésének megakadályozását célzó szabályozások következtében Nagykároly is vörös forgatókönyv szerint működik tovább. Ezek a szabályok a kulturális eseményekre is hatással vannak: halasztják a Dinu Lipatti Filharmónia művészeinek március 10-re szervezett koncertjét, valamint az 1848-as forradalom alkalmából március 14-re, a színházba tervezett előadást is. A két esemény várhatóan későbbi időpontban kerül bemutatásra. A március 13-ra tervezett, Nagy Lajos fotóit bemutató kiállítás nyitórendezvényére sem kerül sor szombaton” — olvasható az intézmények munkatársai által kiadott közleményben.
A nemzeti ünnep programtervét is érintik a korlátozó intézkedések. Amint azt a szervezőktől megtudtuk, elmarad a hagyományos verses rendezvény, amit a városközpontban található Petőfi-szobornál tartottak volna meg.
„Az eredetileg szavalatokból és kórusok fellépéséből álló műsor idén is elmarad. Sor kerül viszont csendes főhajtásra és koszorúzásra, azonban erre sem szervezett formában. Aki szeretné, az március 15-én eljöhet, hogy főt hajtson Petőfi Sándor szobra előtt. Mi is így teszünk majd, abban bízva, hogy ez az utolsó olyan év, amikor így kell ünnepelnünk” — nyilatkozták a rendezvény szervezői, az RMDSZ nagykárolyi szervezetének képviselői.

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Kortárs festészet és történelmi környezet találkozik

Festészeti kiállítás nyílik Ducsai István alkotásaiból a nagykárolyi Károlyi-kastélyban.
Nagykároly

Éjszakánként félgőzzel működik a közvilágítás Nagykárolyban

Nagykárolyban is csökkentett teljesítménnyel működik a közvilágítás: éjféltől hajnali 5 óráig a LED-lámpák legfeljebb 50 százalékos fényerővel világítanak.
Nagykároly

Hőségenyhítés Nagykárolyban

Mostantól négy helyszínen lehet hűvöshöz, vízhez és egészségügyi ellátáshoz jutni a kisvárosban ezekben kánikulai napokban.