Külföld

Elmarad júliusban az Avignoni Fesztivál

2020.04.14 - 09:42

"A körülmények mostantól nem adottak ahhoz, hogy megrendezzük a 74. fesztivált" - írta közleményében Olivier Py fesztiváligazgató.

Az Avignoni Fesztivált eredetileg július 3. és 23. között rendezték volna meg.

"Bíztunk egészen addig, amíg lehetett, de a helyzet most más forgatókönyvet diktál. Mostantól az a feladatunk, hogy megőrizzük és kitaláljuk az Avignoni Fesztivál jövőjét" - tette hozzá az igazgató.

A fesztivál három hetében mintegy 700 ezer érdeklődőt vonzó rendezvénynek köszönhetően Avignon nyaranta a színház fővárosává válik, mindenekelőtt az 1500 előadást felvonultató Off fesztivál miatt, amelynek produkciói a kisváros mintegy kétszáz helyszínén láthatók.

A fesztivál évente 100 millió eurós bevételt jelent a dél-franciaországi városnak, ebből az In fesztivál 25 millió eurót termel. Ez utóbbi mintegy 13 millió eurós költségvetésének 57 százaléka állami támogatásból, 43 százaléka pedig saját bevételekből származik.

A két rendezvény egymástól független, de párhuzamosan zajlik.

Az Off fesztivál vezetője, Pierre Beffeyte azt mondta az AFP hírügynökség megkeresésére, hogy tudomásul vette Emmanuel Macron bejelentését, valamint az In fesztivál közleményét, és keddre összehívta a fesztivál igazgatótanácsát.

Az 1947-es megalapítása óta a fesztivált csak egyszer, 2003-ban, a szerződéses munkatársak sztrájkja miatt törölték.

"A kultúra számára a következő hónapok nehezek lesznek. A kulturális minisztérium aktív marad, és a kulturális élet minden szereplőjét támogatja, beindítjuk az Emmanuel Macron által bejelentett külön mentőcsomagot" - írta hétfő este a Twitteren Franck Riester kulturális miniszter.

A cannes-i filmfesztivál már márciusban jelezte, hogy a tervezett időpontban, május 12. és 23. között nem tartják meg a rendezvényt, de fenntartják annak a lehetőségét, hogy június végén vagy július elején rendezik meg a seregszemlét. Jóllehet a cannes-i szervezők egyelőre még nem reagáltak az államfő bejelentésére, feltételezhető, hogy a világ egyik legjelentősebb filmes találkozója is elmarad idén nyáron a francia Riviérián.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Nóra projekt - stúdióelőadást mutat be a Harag György Társulat

Szeptember 10-én 19 órai kezdettel az Ács Alajos Stúdióban lesz látható az évad első bemutatója. A Nóra projekt rendezője Frumen Gergő, a társulat színésze.
Belföld

Konstancán a III. Richárd

Augusztus 30-án szombaton, 20 órai kezdettel a konstancai Szakszervezetek Művelődési Házban látható a Harag György Társulat kétszeres UNITER-díjas színházi előadása.
Szatmárnémeti

Bordó Sárkány az UFO-parkban

Szatmárnémeti legfiatalabb és legfiatalosabb fesztiválját tartják augusztus utolsó hétvégéjén.