Külföld

Elmarad a virágvasárnapi menet Jeruzsálemben

2020.04.05 - 12:38

Pierbattista Pizzabala, a jeruzsálemi latin pátriárkatus apostoli intézőjének utasításai szerint elmarad a szokásos virágvasárnapi menet az Olajfák-hegyéről a Jeruzsálem Óvárosában lévő Szent Anna templomhoz a koronavírus terjedése ellen bevezetett izraeli gyülekezési tilalom miatt.

A Keresztény Média Központ élő adásban fogja közvetíteni a Szent Sír székesegyházban a húsvéti ünnepi szentmiséket, és a Szentföldön az egyes templomok közösségei számára szintén követhetőek lesznek a misék élőben az adott templomok szokásos nyelvén és időpontjában aszerint, hogy a gregorián vagy a Julianus naptárt követik.

A koronavírus megjelenésének következménye, hogy hatalmas sorok állnak az izraeli élelmiszerboltok előtt elsősorban tojásért. Rison Lecionnál vasárnap reggel a rendőrségnek kellett beavatkoznia, és szétoszlatnia a tojásért sorban állókat, majd bezáratták a boltot.

Minden családnak szüksége van tojásra a szerda esti széder-tálhoz, a nyolc napig tartó pészach ünnepének kezdetéhez. Azonban már több hete akadozik az ellátás, és ezért a vevők azonnal szétkapkodják a már csak korlátozott számban hazavihető dobozokat. Az ellátási nehézségeket az okozhatja, hogy idén szinte minden izraeli hazájában lesz a pészach ünnepén, míg más években ilyenkor százezrek utaznak külföldi vakációra.
Szintén egyre súlyosabb gondokat okoz a fertőzöttséget kimutató tesztek kiértékeléséhez szükséges reagens anyag hiánya. Emiatt egyre kevesebb vizsgálatot tudnak elvégezni, noha a fertőzés megállításához, a gócok megtalálásához növelni kellene számukat.

Vasárnap Izraelben 8018 fertőzöttet tartottak nyilván, szombat este óta 167-tel nőtt a számuk. 47 a járvány következtében elhunytak száma, s jelenleg 127-en vannak súlyos állapotban.

Ciszjordániában a Palesztin Hatóság területén 214 esetről tudnak, és ott eddig egy ember halt bele a betegségbe. Rámalláhban mindössze kétszázöt lélegeztető géppel rendelkeznek két és félmillió lakosra, s ezért különösen tartanak a járvány elharapódzásától.

MTI

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Kezdődik a vásár az ortodox húsvét alkalmából

A keleti keresztény egyházak közelgő húsvéti ünnepe alkalmából, április 22-től május 6-ig, 10:00 és 18:00 óra közötti nyitvatartással húsvéti vásár lesz a szatmárnémeti Batthyány (Corneliu Coposu) sétányon.