Magazin

Elkezdték árusítani a jegyeket a kijevi Eurovízióra

2017.02.15 - 17:41

Már árusítják a jegyeket az interneten az idei, május 9. és 13. között Kijevben sorra kerülő Eurovíziós Dalfesztiválra - adta hírül az UNIAN ukrán hírügynökség.

A hat főpróbára, valamint a két elődöntőre és a fináléra összesen 70 ezer jegyet készülnek eladni 8 és 100 euró közötti áron. A jegyek árusítását kedd este kezdték el. A napokban kisebb botrány árnyékolta be a dalverseny szervezését. A szervezőbizottság néhány tagja, élükön Viktoria Romanova és Olekszandr Harebin vezető producerekkel, személyes ellentétek miatt felmondott. A két producer indoklása szerint azért lépett ki, mert szerintük átláthatatlan a döntéshozatal menete a verseny szervezésében.

Pavlo Hricak, az ukrán állami tévétársaság vezérigazgatója ugyanakkor biztosított afelől, hogy néhány ember kilépése a csapatból még nem okoz fennakadást a dalverseny megszervezésében, a fesztivált "a lehető legmagasabb színvonalon" rendezik meg. Kijelentette, hogy minden a tervek szerint halad, a szervezőbizottság folyamatosan egyeztet az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségével (EBU).

Ukrajna azzal nyert jogot a jövő évi fesztivál megszervezésére, hogy Dzsamala krími tatár énekesnő 1944 című dalával megnyerte tavaly a Stockholmban rendezett 61. Eurovíziós Dalfesztivált. Kijev nem először lesz házigazdája a versenynek: korábban 2005-ben rendezték meg a dalfesztivált a fővárosban azután, hogy az előző évi versenyt Ruszlana Lizsicsko ukrán énekesnő nyerte Isztambulban.

Ukrajnában az Eurovíziós Dalfesztivál két elődöntőjét február 4-én és 11-én rendezték meg, amelyen 2-2 versenyző jutott tovább a döntőbe. A harmadik - egyben utolsó - elődöntő február 18-án, a döntő pedig 25-én lesz.