Nagykároly

Elkezdődött a motorosszezon

2016.03.14 - 10:10

Második éve szervezik a nagykárolyi Free Wolves Spirit motoros baráti társaság tagjai azt az ünnepélyes szezonnyitó akciójukat, mely során, a téli szünetet követően, közösen „rajzanak ki” a szívüknek oly kedves járgányaikon.

Az idei akcióra szombaton került sor, amikor is a nagykárolyi motorosok mellett Szatmárnémetiből, a megye városaiból, illetve több magyarországi helységből is érkeztek motoros társaságok a közös ünneplés céljából. A közös motorozás élménye, a szabadság érzetének legmélyebb átélése az, ha járgányukra pattanva utazhatnak, vallják a motorok szerelmesei. A szombati akciót megelőzően péntek este az egyik nagykárolyi vendéglőben élő zenés bulival nyitották meg a szezont, s ezt követte a szombat délutáni szabadtéri program. Vadas Krisztián és Radu Filip görögkatolikus parókusok áldották meg a motorokat és a motorosokat, majd ezt követően, rendőri felvezetés mellett, a jelenlévők beindították szebbnél szebb járgányaikat, és egy hatalmas kört tettek a városközpont útjain.