Csütörtökön írták alá az emberkereskedelem visszaszorítását és az áldozatok védelmét szolgáló együttműködési megállapodást az Emberkereskedelem Elleni Országos Ügynökség, a Román Ortodox Egyház és Bukarest Polgármesteri Hivatala között, az eseményen az igazságügyi miniszter is részt vett.
Predoiu közölte: az igazságügyi- és a belügyminisztérium által irányított munkacsoport kidolgozta a szervezett bűnözés leküzdésének országos stratégiáját, és ezt rövidesen közvitára bocsátják. A stratégia rövid- és hosszútávú célkitűzéseket egyaránt tartalmaz, ugyanakkor kidolgozták az áldozatok védelmének stratégiáját is.
A rendezvényen Marcel Vela belügyminiszter emlékeztetett: az emberi jogok nemzetközi napját ünnepeljük, és ez a nap arra emlékeztet, hogy az alapvető emberi jogok (az élethez, az egészséghez, az oktatáshoz és kultúrához, a biztonsághoz, a védelemhez stb) egyetemes érvényűek, és ezek tiszteletben tartása jelenti a biztos és civilizált jövőt számunkra. 'Az emberkereskedelem súlyossága és következményei arra sarkallnak bennünket, hogy fokozottan lépjünk fel ellene' - tette hozz a belügyminiszter.
AGERPRES