Nagykároly

Elkerülőút: teljes a fejetlenség

2017.10.07 - 11:00

Tovább halasztódik a Nagykárolyt tehermentesíteni hivatott elkerülő út befejezése, mivel a CNADNR azon döntése, hogy majd saját erőből oldják meg a kivitelezést, bonyolította a procedúrát.

„Mióta tavaly abbahagyta a spanyol Magenta cég a kivitelezést, azóta mondhatni egy kapavágás sem történt, mi több, minden sokkal bonyolultabbá vált, ugyanakkor bizonytalanná lett a befejezés tervezett időpontja is. Nem történt semmiféle előrelépés, s ez nagyon elkeserítő. Egy dologban biztos vagyok: valamikor be fog fejeződni, el fog készülni ez az elkerülő út is, de nem tudni mikor. A legoptimistább elképzeléseim szerint is, csak jövő tavasszal” — mondta Kovács Jenő polgármester.

Immár öt éve, hogy megkezdődött a nagykárolyi elkerülő út kivitelezése. Az országutakat és autópályákat kezelő hatóság (CNADNR) részéről érkezett számadatok értelmében a 72 976 189 lejes összértékű munkálatokból 62 029 761 lej az Európai Uniótól érkezett, vissza nem térítendő támogatás. Az eredeti elképzelések szerint 2014. március 15-re kellett volna elkészülni a kivitelezéssel, azonban amint az látható, ezt nem sikerült teljesíteni. A munkálatok 87 százaléka készült el hosszas egyeztetéseket követően. A spanyol kivitelező szerint több alkalommal is változott a munkavégzés befejezésének határideje is, saccolták már 2016-ot és 2017-t is, míg jelen állás szerint jövőre fejeződhet be a kivitelezés.

Tavaly a spanyol kivitelező elállt attól, hogy befejezze a munkát, akkor a CNADNR részéről az a határozat született, hogy majd ők befejezik a saját embereikkel. Röviddel a döntéshozatalt követően két cég is létrejött a CNADNR berkein belül. Az egyik a beruházásokkal, míg a másik a befejezett infrastruktúra gondozásával foglalkozik. Utóbbi, a CNAIR hatásköréhez tartozik a nagykárolyi elkerülő út is. Mivel ez a cég nem rendelkezik semmilyen, a munkavégzéshez szükséges felszereléssel, bérlési céllal licitet hirdettek meg, hogy befejezhessék az elkerülő utat. Erre a licitre egy cég sem jelentkezett. A közelmúltban ismét volt egy licit, ott már voltak ajánlattevők is, a nyertes kilétéről hamarosan egy bizottság dönt.

Kovács Jenő azt is elmondta, hogy a CNAIR kolozsvári részlege — ahova a nagykárolyi elkerülő út is tartozik — éppen vezetőségváltáson esik át, ezért újra áttanulmányozzák a folyamatban lévő beruházásokat és újabb prioritáslista készül.