Vidék

Elképzelni sem tudta, hogy került az udvarára a csempészcigi

2020.10.17 - 11:02

Csütörtök éjszakai járőrözésük során a nagytarnai határrendészek vették észre azt a Dodge Caravant, ami az egyik magánház udvarán parkolt, s jól láthatóan „pattanásig” tömve volt a már ismert, nagy méretű cigarettásdobozokkal. Mivel azonban a magánház tulajdonosa égre-földre esküdözött, hogy a jármű nem az övé, és elképzelése sincs, hogyan kerülhetett az udvarára, a határrendészek elszállították a székhelyükre, ahol kiderült, hogy a kilenc dobozban összesen 4500 csomag, duty free üzletből származó cigaretta volt.

A hatóság elkobozta az 52 650 lej értékű dohányárut, lefoglalta az 5000 lej értékű járművet, és csempészés, valamint illegális határátlépés vádjával nyomozást indított az ügyben érintett valamennyi személy azonosítása érdekében.

Semmilyen történetet nem volt ideje kitalálni annak a 49 éves, erdődi illetőségű, peches dohányszállítónak, akit Szatmárnémetiben, a Batizi úton intettek le ugyancsak csütörtök este a közrendészeti egységek, egyszerű ellenőrzés céljából — az autó átvizsgálásakor azonban gyorsan előkerült a rejtett zugokból az a 90 csomag, ukrán zárjeggyel ellátott cigaretta, amelynek eredetével az erdődi férfi nem tudott elszámolni.

A hatóság ezt a dohányárut is elkobozta, a férfi ellen pedig csempészéshez kapcsolódó tevékenység vádjával indított eljárást. Szintén közúti ellenőrzéskor bukott le az az 50 éves szatmári férfi is, akit Szatmárpálfalva belterületén intettek le a határrendészek, s akit még inkább amatőrnek lehet minősíteni, ugyanis a különböző márkájú, ukrán duty free üzletekből származó 600 csomag cigarettát csak úgy egyszerű nagyvonalúsággal az autó hátsó ülésére helyezve szállította.

Természetesen ez a 7000 lej értékű dohánytermék is el lett kobozva, a férfi ellen pedig csempészés vádjával indítottak eljárást.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Van, aki terményt zsákol, van, aki csempészcigit

Majd' 6000 lejnyi értékű csempészcigarettával furikázott egy szatmárnémeti nő a városban.