Egy korábban készült interjúval emlékezünk rá.

„…teszem a dolgom és írom a verseket”

Simonfy József a halk szavú ember, de a sors ellen lázadó költő, aki ÉN–költészetében egyéni stílust teremtett. Versei több kötetben jelentek meg, de nagyon sok verse vár még kiadásra. Az alábbiakban életéről, költői pályájáról kérdeztem.

— Kérlek mesélj az életedről, költői pályafutásodról!
— 1952–ben születtem, Zilahon, ott érettségiztem az Ady Endre Líceumban. Magyar szakra akartam jelentkezni a Babeş–Bolyai Tudományegyetemre, de abban az évben csak magyar szak nem indult, én pedig más szaktantárggyal párosítva nem felvételiztem. Öt évig dolgoztam egy könyvraktárban, majd elvégeztem Bukarestben egy tanfolyamot a rézhuzalgyárban, ahol közel hat évet dolgoztam. Úgy lettem költő, hogy észre se vettem. Tizenkét éves voltam, amikor kaptam egy gitárt. Abban az időben a legtöbb fiú álma az volt, hogy zenész legyen. Mindenki akarta utánozni az Illés–együttest, az Omegát és másokat. Amikor kiderült, hogy botfülű vagyok, úgy döntöttem, hogy dalszövegíró leszek. Amikor a szövegeimet megnézték hozzáértő emberek, megállapították, hogy azok nem dalszövegek, hanem versek, nem is akármilyen versek, hanem modern, szürrealista versek, amelyeket nem lehet megzenésíteni, de ha lehetne is, nem lennének sikeresek a fiatalok körében, mert túl mély és elvont gondolatokat hordoznak. Abban az időben egy vidéki kisvárosban élő fiatal számára nem volt könnyű a bemutatkozás, nem voltak közelében olyan személyek, akik felfigyelhettek a tehetségére, bátorítani tudták és eljuttatták verseit olyan lapokhoz, amelyek leközölték azokat. Ha eljutottak a versek, akkor sem volt garantált a megjelenés, mert kevés volt a verseket közlő lap és élt a szokás, hogy beszóltak, kinek, melyik versét kell közölni.

— Végül mégis megtört a jég.
— Egy alkalommal Zilahon járt Hervay Gizella, aki miután elolvasta a verseim, kért néhányat, hogy közölje az Ifjúmunkásba. Tulajdonképpen ő volt az én felfedezőm. Később közöltem a Jóbarátban, az Igaz Szóban és az Utunkban is. Székely János volt az Igaz Szó versrovatának a vezetője, amit ő közölt, az garantáltan minőség volt. Lapokban itt–ott lehetett közölni egy–egy verset, a kötet kiadása viszont nem volt könnyű. Húszéves voltam, amikor leadtam a Kriterion könyvkiadónál az első, Egy utazás képei című verseskötetem, ami húsz év múlva, 1992–ben jelent meg, átdolgozva, Hold és nap címmel. Utána több kötetem is megjelent.

— Egyéni, sajátos stílusban írod a verseid. Sok bennük a fájdalom, a melankólia, amit gyakran természeti képekkel fejezel ki. Egyszer azt mondtad, ssak azt tudod írni, ami körmödre ég. Mivel minden vers magányos, minden vers keresi a társát, vagyis az olvasóit. Azt írod meg, ami megérint. Lehet az, akár egy hulló falevél is, vagy egy darab kő. Megrendelésre nem tudsz verset írni, bár, amikor erre kényszerítettek írtál egyet–kettőt, de azokat nem nevezted versnek, nem soroltad a versek közé.
— 1977–ben, a marosvásárhelyi Igaz Szó folyóirat, a mai Látó elődje megszervezte az Igaz Szó találkozót, amelyre az akkori fiatal írókat, költőket hívták meg, jelen volttam én is. A cél az volt, hogy Székely János és Gálfalvi György irányításával az ország más–más részén élő írók–költők ismerkedjenek, beszéljék meg közös problémáikat, egyéni sikereiket, olvassák fel és beszéljék meg írásaikat. Jelentős dolgokról nem beszélhettünk, mert ahol két–három ember megállt, azonnal odaszegődött egy negyedik, aki megfigyelte és lehallgatta a beszélgetéseinket. Én többek között megemlítettem, hogy Zilahon nincs irodalmi kör. Amikor hazamentem, néhány nap múlva felkeresett a szeku egyik embere és megkérdezte, hogy mit beszéltem én a találkozón. Beidézett a szekuritátéra, ahol azzal bíztak meg, hogy alapítsam meg az irodalmi kört. Összegyűjtöttem néhány embert és Fejér Lászlóval, az Előre akkori tudósítójával, a Hepehupa későbbi főszerkesztőjével megalakítottuk a zilahi Kiss Károly Irodalmi Kört. Ebbe az irodalmi körbe az elején eljárt Nagyváradról Gittai István, később húsz állandó tagja lett, no meg egy–két beépített megfigyelő. Számomra mindig a verseskötet megjelenése a fontos, mert abban tudom az olvasót megérteni. 1990–ig nem volt pénzhiány, csak a tartalom számított. Ha valaki olyan verseket írt, ami tetszett a cenzúrának, hamar megjelent a kötet. A mély érzésektől és gondolatoktól távol tartották magukat a kiadók. Nagyon sok vers úgy került be a megjelent kötetekbe, hogy a költő rájuk sem ismert. Az a fajta ÉN–költészet, amit én művelek, nem volt népszerű az akkori hatalom körében. Ha most elemezzük annak a korszaknak a kiadványait, megállapíthatjuk, hogy a Forrás–sorozatban nem sok igazi érték jelent meg. Hervay Gizella például megtagadta első kötetét, Farkas Árpád és Király László sem dicsekszik első kötetével. Ma már tudjuk, hogy a könyvkiadást nem kell elsietni. Nagyon sok költő az első verseskötetében lévő verseit nem teszi be a válogatott verseit tartalmazó kötetébe. A fiatal költő szereti megmutatni magát, de később átértékeli az egészet.

— Hogyan alakult az életed a rendszerváltás után?
— 1990–ben úgy tűnt, hogy adottak a lehetőségek a könyvkiadáshoz. Ezentúl már nem a tartalom a lényeg, hanem az, hogy legyen pénz a könyvkiadásra, és az olvasónak legyen pénze megvásárolni a könyvet. Azelőtt egy könyv ára 2–10 lej között mozgott, ma már egy könyv ára 30 lejnél kezdődik. Sokan csak azért vásárolnak könyvet, mert az jól mutat a könyvespolcon. A könyv nem kellene piaci termék legyen. Ettől függetlenül nem csökkent a versolvasók száma. A költőknek ma is vannak üzeneteik. Alig van olyan rendezvény, ahol ne hangozna el legalább egy vers. A gond az, hogy a politika rátelepedett az irodalomra is. A versolvasásnak is megvannak a modern módszerei. A Facebook–on vannak olyan csoportok, ahol több százan küldenek egymásnak verseket. Nagyon sok ismert költő is felteszi verseit a Facebookra azt remélve, hogy ott biztos sokan elolvassák. A ma íródott vers olyan kell legyen, hogy felkeltse az olvasó figyelmét, a vers meg kell szólítsa az olvasót, az olvasónak kell éreznie, hogy az a vers neki szól.

— Rég beszélnek a vers válságáról. Véleményed szerint mennyire fontos a mai ember számára a vers?
— Ameddig az ember nem válik teljesen robottá, nem gépiesedik el, ameddig marad az emberben érzés, addig születnek versek és lesznek azoknak olvasói. Régebben se olvastak több verset az emberek, József Attilát se olvasták többen, mint a mai költőket. A versolvasáshoz kell legyen az emberben egy kialakult érzésvilág, és kell legyen egyfajta igény a vers befogadására, ennek az igénynek a kialakulásához szükség van egyfajta érzelmi intelligenciára. Ma már nem igazán könyv formájában, hanem inkább interneten terjed a vers. Én nem hiszem, hogy kevesebb verset olvasnak az emberek, sőt, többet. Ha böngésszük az internetet, azt tapasztaljuk, hogy versklubok, baráti és olvasói körök stb. alakulnak. Én úgy gondolom, a vers akkor fog kihalni, amikor az emberekből kihal az érzelem. Nagyon könnyen meg lehet állapítani, kik azok, akik olvasnak verset és kik azok, akik nem.

— A fiatalok olvasnak?
— Mivel sokáig a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban dolgoztam, lehetőségem volt figyelni az ifjúságot. Nem azt tapasztalom, hogy a fiatalokból hiányzik az érzelem, ott van bennük és azt ki is tudják mutatni jobban, mint a húsz-huszonöt évvel ezelőtti fiatalok. Régebben a fiataloknak magukba kellett fojtaniuk az érzéseiket, most erre nincs szükség. Nem a fiatalokkal van a baj, hanem a média által sugárzott reklámokkal és a negatívan ható közvélemény-formálással. Lényegében az egész világ rossz irányba tart. Az egész világon nincs nyugalom, mindenhol a zűrzavar uralkodik. Nem minden fiatal olvas verset, de elég sokan. Az irodalomszeretetbe bele kell nevelkedni. A versolvasás az egyik lehetőség arra, hogy fejlesszük az érzésvilágunkat, hogy ha nagyon nem muszáj, ne rohanjunk a céltalanságba, ne hagyjuk magunkat belekényszerülni az elhidegülésbe. Ha a kortárs költészetet olvassuk, azt tapasztaljuk, hogy a költők nem értenek egyet a kor „szellemével”, de nem tehetnek többet, minthogy felhívják a figyelmet a hibákra, az olvasó feladata az, hogy válasszon jó és rossz között.

— Hogyan kell megszólítani a mai fiatalokat?
— A mai ifjúsághoz másképp kell szólni, mint ahogy régebben szóltak a költők. A világ nagyon felgyorsult, másképp reagálunk mindenre. Valahogy a csúnyaság kezdi uralni a világot. Régen a gyerekeknek szép babákat vettek, ma már csúnya boszorkákat és ijesztő állatokat ábrázoló játékok tetszenek nekik. Mindenre másképp reagálnak az emberek, másképp kell írjon a költő is.

— Ma van az irodalomnak egyfajta nevelő hatása?
— Én sohasem hittem abban, hogy az irodalomnak nevelő hatása kell legyen. Lehet nevelni irodalommal, de azt úgy kell tenni, hogy azt senki ne vegye észre. Ha valamit tiltanak a fiataloktól, azt azért is csinálják. Ez a világ már aligha javítható. Nagy kérdés az, hogy lehet-e rajta segíteni.

— Te milyen szempontok alapján döntöd el, hogy ki a költő?
— Régebben azt gondoltam, hogy a költő az, aki bármikor tud verset írni. Ahogy telik az idő, egyre nehezebb számomra a versírás. Kell egy szikra a versíráshoz. Ahogy telik az idő, én is másképp látom a világot. Már nem dühöngök minden miatt. Az elején sok minden felháborított, most már tudom, hogy hiába háborgok. A világ megy a maga útján, nem én határozom meg, hogy legyen. Akik változtatni tudnának, azoknak így a jó. Én teszem a dolgom és írom a verseket.

Elek György