Hétvégén, a budapesti 45. Országos Táncháztalálkozón még sokan találkoztak Sebő Ferenccel — a Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató, a magyarországi hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője, a Hagyományok Háza alapítója életének 79. évében április 27–én hunyt el.

A felsorolás ugyan hosszú, és mégsem öleli fel teljesen a gazdag életpályát, amelynek középpontjában a népzene, a néptánc és a hagyományok álltak, amelyek „csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”

A székesfehérvári zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait, később pedig a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát. Építészként helyezkedett el, majd utóbb, 1989-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi ágazatának zenetudományi szakán is diplomát szerzett. Mindeközben énekesként és zeneszerzőként 1969-ben mutatkozott be az Egyetemi Színpadon. 1971-től 1973-ig a 25. Színház zeneszerzője és előadója volt. Szerepelt Jancsó Miklós Még kér a nép és Zolnay Pál Fotográfia című filmjeiben. Rádió- és televíziószereplések mellett 1973 és 1980 között a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Bartók Béla amatőr táncegyüttes zenei vezetője is volt, továbbá bekapcsolódott a népzenekutatásba is: a Népművelési Intézet kutatási osztályának előadója lett. A Magyar Televízió Zenei Osztályán népzenei szerkesztőként, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakán népzeneoktatóként dolgozott. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársaként kutatómunkát végzett még élete legutolsó éveiben is. 1996 és 2001 között a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője volt, haláláig pedig az általa alapított Hagyományok Házának volt a szakmai igazgatója.

A tűzgyújtó széki lassú

Halmos Béla mondogatta: amikor 1971-ben egy rádióadásban először meghallotta a Le is szállnak, fel is szállnak a fecskék című széki lassút, menten kihullott a gitár a kezéből. Sebő Ferenc ezt úgy fogalmazta, hogy ez a felvétel volt az, ami az igazi csóvát dobta a zenei műhelyükbe. Ez lett az a pillanat, ahonnan radikálisan megváltozott a hozzáállásuk az eredeti népzenéhez.

– mondta Sebő.
Mivel a Bartók Táncegyüttes kísérőzenészei lettek, ők is ott voltak 1972. május 6-án a Liszt Ferenc téri könyvklubban a táncházmozgalom origójának számító első rendezvényen. S miután kiderült, hogy erre a típusú zenére és szórakozási formára tömeges az igény a fiatalok között, Sebő és a Bartók Táncegyüttest vezető Timár Sándor úgy döntött, hogy nem maradnak meg tovább szűk szakmai körben, hanem kitárják az ajtókat. 

Sebő–klub

Ennek szellemében nyílt meg 1973. november 13-án a Kassák Klubban a Sebő együttes önálló kétheti klubja. Sebő visszaemlékezései szerint a Kassákban erdélyi magyar (széki) és magyarországi román (méhkeréki) tánccal kezdtek, hosszú ideig nem játszottak mást — bár két oldalról is támadták őket: egyrészt hogy miért játszanak erdélyit, másrészt, hogy miért játszanak románt. Ezekkel a támadásokkal mit sem törődtek, s mikor jó idő múltán bővítették a repertoárt, azt azért tették mert maguk is újdonságra vágytak. Így került be a Sebő-klub programjába a mezőségi, a dunántúli és a borsodi táncrend.

De a kétheti Sebő-klubba nem csak a népzene, a népi kultúra iránt fogékony, vagy az új divatot felfedező tízen- és huszonévesek tódultak, hanem az értelmiség egy része is.
A koncerteken kívül a legjobb táncosok – többek között Litkey István, később Varga Zoltán, Zsuráfszky Zoltán, Farkas Zoltán „Batyu” – tanítottak, közös éneklés is zajlott, és a vendégek között gyakran felbukkant Csoóri Sándor, Nagy László, Kósa Ferenc, Féja Géza, Gyurkó László, Király István vagy Weöres Sándor. Itt mutatták be először Szomjas György és Csányi Vilmos filmjeit, a néprajzi ihletésű kisfilmeket és a népi kultúrát kiemelten támogató, élesztő Forrás folyóiratot, továbbá vitákat rendeztek neves népzenekutatók és társadalomtudósok közreműködésével.

Sebő nem csak sokszor hangsúlyozta de rengeteget is tett azért, hogy „a hagyományőrzés ne maradjon meg lassan elhaló amatőrmozgalomnak, hanem igenis be tudjuk kapcsolni a kultúra főáramába”.

Kell egy Hagyományok Háza 

Azt már valószínűleg kevesebben tudják, hogy voltaképp Sebő Ferenc volt a Hagyományo Háza ötletgazdája, hosszú éveken keresztül dédelette, dédelgették munkatársaival a tervet, a kerek és átfogó koncepciót, hogy létrehozzanak egy olyan intézményt, amely keretet biztosítson a hagyományőrzés minden formájának.
„Maga a hagyományőrzés sok területen, részmunkaként, különféle kulturális területekhez csapódva, azok perifériáin folyik. Mint ahogy magunk is civil kurázsiból csináljuk már lassan harminc éve. Igen gyötrelmes, központilag soha nem támogatott folyamat volt ez. A barátaimmal most olyan intézményt szeretnénk létrehozni, amely megfelelő állami támogatottsággal kereteket biztosítana a hagyományőrzés minden formájának. A hagyomány klasszikus értelemben vett kutatása régóta folyik a különböző koldusszegény intézményekben, a Zenetudományi Intézetben vagy a Néprajzi Múzeumban. Itt viszont csak a hagyomány újraéleszthető részéről lenne szó, azt kutatnánk, tanítanánk, készítenénk belőle produkciókat.” — mondta egy 2000–ben készült interjúban.

A Hagyományok Házát végül negyed évszázaddal ezelőtt, 2001–ben alapították meg, és az intézmény már a revival mozgalmat támogatta, nemcsak a színpadi néptáncművészetet, hanem a teljes táncházmozgalmat. „És amikor Kelemen Lászlót bízták meg a ház vezetésével, úgy éreztem, az ügy fontossága miatt nem szabad hiúsági kérdést csinálnom belőle. Így lettem az intézmény szakmai igazgatója.”
Egy évtizeden át töltötte be ezt a tisztséget, s ez idő alatt meghatározó szerepet vállalt a magyar néphagyomány intézményes kereteinek kialakításában. 

2012-ben Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát, 2014-ben a Nemzet Művészének választották.
A Sebő Együttes alapítójaként több mint harminc lemezt jelentetett meg. Kiemelkedőek versmegzenésítései (József Attila mellett Weöres Sándor, Nagy László), valamint számos filmzene és színházi kísérőzene fűződik a nevéhez — a legutolsó a magyarországi táncházmozgalom és Kalotaszeg előtt tisztelgő Magyar menyegző. Amelyben „megőszülve, öreglegényesen ott húzzák azok az emberek, akik nélkül az UNESCO által 2011-ben a világ szellemi kulturális örökségének listájára felvett magyar táncházmozgalom nem létezne. Sipos Mihály, az ötvenhárom éves Muzsikás együttes prímása átszellemülten hegedül, Hamar Dániel elmélyülten bőgőzik. Sebő Ferenc népzenekutató brácsán játszik, Sebestyén Márta pedig a tőle megszokott csodás hangon vezeti az éneklést.”

Szabó Kinga Mária

(Nyitókép: Dusa Gábor)