"Megrendüléssel értesültünk Paulovics László, a szatmárnémeti születésű, évtizedekig Németországban élő, majd Szentendrén megtelepedett festő- és grafikusművész, díszlettervező haláláról. Szülővárosa művészeti életének meghatározó személyisége volt, a szatmárnémeti  önkormányzat 2015-ben díszpolgári címmel tüntette ki. Nyugodjon békében!Őszinte részvétünk a gyászoló családnak!" – búcsúzik közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala és Kereskényi Gábor polgármester.

Paulovics László festőművész, grafikus, díszlettervező Szatmárnémetiben született 1937. augusztus 15-én, 1955-ben a nagybányai Művészeti Középiskolában kezdte meg képzőművészeti tanulmányait. 

Főiskolás volt, amikor Harag György, a szatmárnémeti társulat főrendező-igazgatója megbízta színházi plakátok elkészítésével, melynek kapcsán érdeklődése a színházművészet felé fordult. 

A főiskolát követően először Nagybányára került mint a városi múzeum munkatársa, ahol többnyire kiállítások szervezésével foglalkozott. Innen a nagybányai színházhoz került tervezőnek, de ezzel párhuzamosan a szatmári színháznál is vállalt munkát, külsősként. 

Hivatalosan 1964-ben került a Szatmári Állami Magyar Színházhoz, miután engedélyezték a színház számára, hogy tervezőként alkalmazza a fiatal művészt. A színháznál több mint húsz esztendőn keresztül dolgozott, ahol nyolcvankét díszlet- és több mint ötven jelmeztervét láthatta a közönség estéről estére és számtalan színházi plakátot, műsorfüzetet tervezett. 

A Román Kommunista Párt utasítására — az akkor még magyar többségű területen — létrehozott első állandó szatmárnémeti román társulat megjelenésével a Szatmári Állami Magyar Színház elnevezést megszüntették, helyette 1968-tól az Északi Színház vált hivatalos névvé. Így lett a Szatmári Állami Magyar Színház, majd a Szatmárnémeti Északi Színház díszlet- és jelmeztervezőjévé. 

A színházon belül is beindult az ellehetetlenítés, a magyar szó, a magyar kultúra visszaszorítása, amely az 1970-es évek végétől erősödött fel — a színpad kiüresedett a szó rossz értelmében. Paulovics egy ideig tolerálta az állandósuló konfliktusokat, majd elhagyta nemcsak a színházát, hanem szülőhazáját és egyben a színház világát is. 1984 decemberében készítette utolsó díszletét Szatmárnémetiben. 

1985 nyarán távozott Romániából Németországba, először Münchenbe, majd a dél-vesztfáliai kisvárosba, Iserlohnba ment családjával. Ettől kezdve elsősorban a képzőművészet töltötte ki az életét, és megfordult a világ különböző részein, láthatták alkotásait Chilében, Brazíliában, Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában, és természetesen Magyarországon és Németországban is. Több mint kétezer alkotását magángyűjtemények és múzeumok őrzik szerte a világon.

Hírszerkesztő