Július 22–én, 76 éves korában elhunyt Ozzy Osbourne — alig két héttel a Black Sabbath búcsúkoncertjét követően, amelyet július 5–én Osbourne szülővárosában, Birminghamben tartottak, és amelyet a több gerincműtéten átesett, Parkinson-kórban szenvedő  Ozzy Osbourne egy fekete trónon ülve énekelt végig.

Az énekes John Michael Osbourne néven látta meg a napvilágot Birminghamben 1948. december 3-én egy munkáscsalád negyedik gyermekeként, összesen hatan voltak. Az Ozzy becenevet még az általános iskolában ragasztották rá, ahol tanulmányait nem tudta zökkenőmentesen folytatni, mivel diszlexiával küzdött. Emiatt 16 évesen abba is hagyta az iskolát, és azért, hogy fenntartsa magát, szinte bármilyen munkát elvállalt, de nem vetette meg az illegális tevékenységeket sem, betörésért rövid börtönbüntetést is kapott.

Életének ezen viharos időszakában szeretett bele a zenébe, és amint kiszabadult a börtönből, elhatározta, hogy zenéléssel akar foglalkozni. 1968-ban Terence Geezer Butler basszusgitárossal, Tony Iommi gitárossal és Bill Ward dobossal együtt megalapította a Polka Tulk Blues rockzenekart, amelyet hamarosan Earth névre kereszteltek át. Bár az Earth szerzett némi hírnevet nekik, a lemezproducerek figyelmét csak akkor keltették fel, amikor belekóstoltak a heavy metal műfajba. Ekkor egy banda már viselte az Earth nevet, így átnevezték a zenekart, és megszületett a Black Sabbath, ami egy utalás a Boris Karloff főszereplésével készült Black Sabbath filmre.

Debütáló albumukat 1970-ben adták ki, amit a kritikusok nem igazán fogadtak jól. A lemezen olyan híresebb dalok szerepeltek, mint a "The Wizard” és az "Evil Woman". Ugyan már ennek köszönhetően is világhírnévre tettek szert, ám még nagyobb sikert aarattak az egy évvel később megjelent Paranoiddal, amelyen többek között a "War Pigs" és az "Iron Man" dalok kaptak helyet. A siker nem maradt el az ezt követő években sem, amikor a Master of Reality (1971), a Vol. 4 (1972) és a Sabbath Bloody Sabbath (1973) albumokat adták ki. Ehhez persze főképp az járult hozzá, hogy a zenekar vallási és mitikus szimbolikával bíró dalai egyediek voltak, és kitűntek az akkori trendből. Hiába kritizálták őket, ettől csak még népszerűbbek lettek.

A Black Sabbath az 1975-ös Sabotage című albumuk után kezdett mélyrepülésbe, ami már közel sem volt olyan népszerű, mint a korábbi lemezeik. A zenekar sorsa egyre rosszabbra fordult, és kénytelenek voltak megszakítani a turnéjukat is, miután Osbourne motorbalesetet szenvedett. Az sem könnyítette meg a dolgukat, hogy sok rajongó pártolt el mellőlük, mivel az ekkor még feltörekvőnek számító punk rock mozgalom felé húzott a szívük. A Technical Ecstasy (1976) és a Never Say Die (1978) lemezek után ezért úgy döntöttek, hogy Osbourne nem folytatja tovább a zenekarral. Bár a Black Sabbath ezt követően több frontemberrel is dolgozott, köztük Ronnie James Dio, Dave Donato, Ian Gilliam, Glenn Hughes és Tony Martin is a banda élén állt, ám velük sosem tudtak akkora sikert aratni,

 Osbourne a Black Sabbathból kiválva 1980-ban debütált a Blizzard of Ozz című albummal és egyből a slágerlisták élére ugrott. Bár a lemezkiadással egy időben indított turnét, úgy tűnt, hogy elátkozták, mivel több szerencsétlenség is történt, többek között egy repülőgép-baleset, amely során a gitárosa, Randy Rhoads és további két ember is életét vesztette.

Osbourne még a '80-as évekre sem tudta legyőzni tipikusan lázadó, meg nem értett, magányos férfi karakterét, ami csak még tovább növelte az ismertségét. Őrült dolgokra volt képes, mikor színpadon állt. Megesett, hogy nyers húst zúdított a közönségre, vagy épp egy denevér fejét harapta le koncert közben. Voltak olyanok, akik kifejezetten túlzásnak vélték a stílusát, és egyenesen azt állították, hogy a rockzene rossz hatással van a társadalomra. A kritikák viszont semennyire nem voltak kihatással Osbourne népszerűségére, a '80-as években megjelent albumai sikeresek voltak. Bár 1992-ben bejelentette, hogy a No More Tears turné lesz az utolsó, az egy évvel később megjelent Live & Loud lemez népszerűsége arra késztette őt, hogy átgondolja a visszavonulást. Az ezen albumon szereplő I Don't Want to Change the World című dal hozta meg számára az első Grammy-díjat is. 1996-ban, 48 évesen újra turnézni kezdett az Ozzfest metálfesztivál részeként, ami tulajdonképpen olyan volt, mint egy vándorcirkusz, csak itt a koncerteket vitték el más és más városokba. 

Az évtized végére Osbourne karrierje hanyatlani kezdett, illetve még mindig meggyűlt a baja a kábítószerrel, drogproblémái ugyanis az egész pályafutását végigkísérték. Nyolcadik stúdióalbuma, a Down to Earth helyezte őt vissza a csúcsra 2001-ben, amit még megspékelt egy évvel később a családjáról szóló tévésorozattal. Az Osbourne család mindennapjai odaszegezték a képernyő elé a nézőket, hatalmas nézettségnek örvendett a produkció — a család tagjai ugyanakkor a műsor végét követően számtalanszor beszámoltak róla, hogy a sorozat tulajdonképpen tönkretette az életüket. 

Osbourne és a Black Sabbath 2005-re megbékélt, és egy turné erejéig újra együtt keltek útra. A legendás zenekart a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is beválasztották. Osbourne a mókuskerékbe visszakerülve teljesen elvetette a visszavonulásról alkotott tévképzeteit, és stúdióba vonult, hogy újabb albumokat vegyen fel. Így született meg 2007-ben a Black Rain és 2010-ben a Scream, majd a  Black Sabbathtal együttműködve a 13 című lemez 2013-ban. 

Két évre rá viszont már azt jelentette be a zenekar, hogy a 2015-ös turnéjuk lesz az utolsó – erre utalva a The End nevet is adták neki –, majd egy évvel később újabb lemezt dobtak piacra, amelyen 13 kiadatlan dal volt. A turné végül a zenekar tagjainak szülővárosában, Birminghamben ért véget 2017 februárjában. Ám Osbourne-hoz méltóan ezen koncert sem a végét jelentette a pályafutásának. Bár egy észak-amerikai búcsúturnét beharangozott, ragaszkodott ahhoz, hogy továbbra se szűnjön meg létezni zenészként. Kisebb koncerteket akart adni, szorosan együttműködve az Ozzfesttel. 

Hírszerkesztő/Index