A Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház közleményben tudatta, hogy április 7–én, kedden este elhunyt Mircea Lucescu — a 80 éves edző március végén, a válogatott edzőtáborában, edzés előtti eligazításon lett rosszul. Kórházba került, defibrillátort ültettek be a mellkasába és új tűnt javul az állapota, ám múlt pénteken, amikor kiengedték volna, szívrohamot kapott. Állapotát stabilizálták, de később romlani kezdett, hétfőn kilátásba helyezték a mechanikus keringéstámogatás (ECMO) alkalmazását, kedden pedig (vagyis ma) Rogobete egészségügyi miniszter jelentette be, hogy Lucescu állapota kritikus.
A román futballszövetség (FRF) pár nappal korábban, április 2–án jelentette be, hogy Mircea Lucescu lemondott a férfi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. Lucescu másodszor volt szövetségi kapitány, első regnálásakor, az 1980-as évek elején kivezette a válogatottat az 1984-es Európa-bajnokságra, a román nemzeti csapat akkor szerepelt először kontinenstornán.
47 évnyi pályafutás
A román labdarúgás egyik legsikeresebb edzője 47 évnyi pályafutása során 11 klubot és két válogatottat irányított, 13 bajnoki cím mellett két európai trófeát is nyert, a Galatasaray csapatával 2000-ben UEFA-szuperkupát, a Sahtar Donyeckkel 2009-ben UEFA-kupát nyert. Vezetőedzője volt a Brescia, a Besiktas, a Zenit Sankt Ptersburg és a Dinamo Kiev csapatának is
„Bár elsősorban edzőként volt híres, Mircea Lucescu játékosként is meghatározó tényező volt a román futballban, a Dinamo szélsőjeként ő volt az 1970-es világbajnokságon ő volt a válogatott csapatkapitánya. Már játékos-pályafutása során tudatosan készült az edzői karrierjére, amely tősgyökeres bukarestiként egy erdélyi városban, Vajdahunyadon kezdett el a másodosztályban, ahol játékosedzőként előbb az élvonalba, majd az európai kupaszerepléseig repítette a Corvinult.
Még akkor is rendszeresen pályára lépett hunyadi színekben, amikor 1981 őszén, Kovács István utódaként alig 36 évesen kinevezték szövetségi kapitánynak.
A válogatottat a bukaresti csapatok helyett az Universitatea Craiovára és Vajdahunyadon felfedezett játékosaira építette, kiegészítve a Kovács által mellőzött Bölöni Lászlóval. Románia pedig az 1984-es Európa-bajnokság selejtezőinek legnagyobb meglepetését okozva, a világbajnok olaszokat, a svédeket és a csehszlovákokat megelőzve jutott ki a Franciaországban rendezett – akkor még nyolc csapatos – tornára. Olasz kollegájával, Enzo Bearzottal kialakított jó viszonyát pedig a rendszerváltás után kamatoztatta, amikor a 90-es évek legjavában a Serie A-ban dolgozhatott, azóta ez csupán Cristian Chivunak (Inter) jött össze a romániai edzők közül.
Különleges pedagógiai érzék
Már a 80-as években korát megelőző részletességgel elemezte a mérkőzéseket és ellenfeleket, ugyanakkor remek pedagógus volt, aki külföldön is igyekezett új lendületett adni válságba jutott honfitársai karrierjének: így lett 1992-ben Gheorghe Hagi a sikertelen Real-évek után a Brescia játékosa. Az olasz klubban játékosa volt Marco Rossi is, a magyar válogatott szakvezetője a mai napig rendszeresen hivatkozik rá mestereként.
A román futballba csak egy rövid időre tért vissza az ezredforduló előtt, majd keletnek vette az irányt: négy isztambuli év után kereken 12 évet ült a Sahtar Doneck kispadján, amellyel nemcsak megtörte a Dinamo Kijev ukrán hegemóniáját, hanem 2009-ban az UEFA-kupa utolsó kiírását is megnyerte az ukrán klubbal. A donecki klubbal azzal is történelmet írt, hogy 2006-ban saját fia ellen meccselt az UEFA-kupában, a csoportmeccset a Rapid Bukarestet irányító Razvan Lucescu nyerte 1-0-ra.
A kihívásokkal sosem törődött, korábbi klubjai legnagyobb riválisainál is bátran vállalt munkát (Dinamo és Rapid Bukarest, Galatasaray és Besiktas, Sahar és Dinamo Kijev), legnagyobb bánata azonban az volt, hogy a román foci Aranygenerációját nem irányíthatta válogatott szinten. Talán ezért is vállalta el 78 évesen még egyszer a nemzeti együttest, de a korábbinál jóval gyengébb minőségű kerettel már nem lehetett próféta saját hazájában.
Az év eleje óta betegeskedő Lucescu tíz nappal ezelőtt, az isztambuli világbajnoki pótselejtezőn (1-0 Törökország javára) ült utoljára a kispadon. Utolsó meccse egy hete Pozsonyban lett volna, de már a felkészülés után rosszul lett, a kórházban pedig szinte napról napra romlott az állapota, és a vasárnap hajnal óta kómában fekvő Lucescu szíve kedd este végleg leállt. ” — írja a Nemzeti Sport.
Szabó Kinga Mária