Magazin

Elhunyt az Edda egykori gitárosa

2016.09.19 - 18:30

Múlt pénteken elhunyt az EDDA művek egykori szólógitárosa, Gellért Tibor. Az utóbbi időben hangmérnökként dolgozó zenész 57 éves volt.

Az egész magyar zenész szakma gyászol: szeptember 16-án elhunyt Gellért Tibor az Edda Művek legendás gitárosa. A hírt a zenekar - tudatta a múlt hét végén, Facebook-oldalán tette közzé, osztozva a gyászban rajongóikkal. Tibor a '80-es évek közepén a zenekar szólógitárosaként, majd hangmérnökeként járult hozzá az együttes sikeréhez, közel tíz éven át dolgozott Pataki Attiláékkal. "Régebben is az volt, de manapság már nagy kincs a szakmában az olyan hangmérnök, aki zenész múlttal rendelkezik. Gellért Tibi ezen kincsek közé tartozott, és mesterfokon művelte azt, amit úgy hívnak, hogy élő bulik, koncertek keverése, ahol pillanatok alatt kell alkalmazkodni a viszonyokhoz legyen az időjárás, idegen felszerelés stb. A szakmában csak Bubunak ismert Barátunk, Útitársunk ehhez nagyon-nagyon értett. Mert az én, a mi olvasatunkban a roadjaink, technikusaink Útitársak, akik a maguk módján legalább olyan szenvedéllyel teli odaadással imádják és becsülik a színpadot. Közös jelszavunk soha nem változik: A BULINAK MEG KELL LENNI! SHOW MUST GO ON! Akik az EDDA történetét ismerik azok tudják - akik nem azok megnézhetik -, hogy '85-86-ban volt egy időszak, amikor Tibi szólógitárosként velünk dolgozott. Aztán eljegyezte magát végképp egyetlen igaz szerelmével, a hangkeverőpulttal. Több mint 10 évet dolgoztunk együtt, sok-sok örömet és boldogságot szerezve százaknak és ezreknek. És végül, mint ahogy mindig is tette, most is előrement, összerakni és beállítani odaát a felszerelést, addigra mire mi is érkezünk. Jó utat Barátom, Barátunk!!! Szerettünk, Szeretünk!!! EDDA Művek” - fogalmazott az Edda zenekar közösségi oldalán.

Az Edda tagjai mellett több ismert zenekar is megemlékezett posztjában elhunyt kollégájukról. "Ma elvesztettünk egy barátot egy kollégát. Gellért Tibi évekig volt az Irigy Hónaljmirigy koncert hangmérnöke, sok száz buli és rengeteg emlék. Ő mentette meg a népstadionban is a bulit mikor Tina Turner előzenekarként, beállás nélkül mentünk fel a színpadra. Az volt az első közös munkánk. Tibi még ígértél egy halászlé partit!! Azzal mi lesz?"- írta az Irigy Hónaljmirigy Facebook oldalán.