Belföld

Elhalasztották Nyirő újratemetését

2012.05.28 - 08:40

Bár pénteken még úgy tűnt, nincs akadálya Nyirő József újratemetésének, vasárnap mégis a szertartás elhalasztását kellett bejelentsék a szervezők. Kiderült, hibásan lett kitöltve a halotti bizonylat, ezért a prefektus megtámadta a közigazgatási bíróságon, egyúttal pedig felfüggesztette az újratemetést.

Csak néhány napig vagy hétig tudták megakadályozni Nyirő József újratemetését – mondta Kövér László magyarországi házelnök azon az ökumenikus megemlékezésen, amelyen az erdélyi író tervezett újratemetése helyett tartottak Székelyudvarhelyen.

A Népszabadság bukaresti tudósítása szerint a temetés elmaradását Lukács Csaba, az Országgyűlés által megbízott kommunikációs vezető jelentette be vasárnap kevéssel dél előtt, Bunta Levente RMDSZ-es polgármester gondatlanságát okolva.

A római katolikus papkertben rendezett ökumenikus áhítaton elhangzott, előre megírt beszédekből kiderült, hogy a felszólalók idejében felkészültek a temetés elmaradására. Kövér László egyebek közt azt mondta: büszke lehet az a nemzet, „amelynek a halottjaitól is félnek”. Arra buzdított minden magyar szülőt, hogy adja a gyermekei kezébe Nyirő műveit. „Román barátainknak pedig azt üzenjük, hogy ne higgyenek a rágalmakban. Mircea Eliadét vagy Vasile Blagát nem azért tiszteljük, mert egyesek a Nyirő Józseféhez hasonló vádakkal illették őketö – ismételte meg korábban is hangoztatott érvelését.

A házelnök utalt rá: Magyarország és Románia között a jelenlegi balliberális román kormányzat miatt van feszültség. Emlékeztette Bukarestet, hogy az Orbán-kormány támogatta keleti szomszédunk schengeni csatlakozását, majd hozzátette: csak néhány napig vagy hétig tudják megakadályozni Nyirő József újratemetését.

Bukaresti kommentátorok Románia megalázásáról beszéltek a Nyirő-urnával folytatott „bújócskázás” kapcsán. Adrian Ursu, az Antena3 népszerű kereskedelmi csatorna elemzője „különösen súlyosnak” nevezte, hogy a magyar országgyűlés megbízottja szabályosan átverte a román rendőröket. Arra utalt, hogy Lukács Csaba azt nyilatkozta az őt szombaton feltartóztató román rendőröknek, hogy a csomagjában talált urnában emberi hamvak találhatók. Utólag kiderült, hogy ez nem igaz, azaz az urna üres. Lukács szerint a „figyelemfelkeltő gesztussal” arra akarta felhívni a figyelmet, hogy „nem illik hajtóvadászatot folytatni emberi hamvak után”.

Közben Hargita megye kormánymegbízottja megtámadta a közigazgatási bíróságon, egyúttal pedig felfüggesztette Nyírő József újratemetését. Augusta Cristina Urzică szerint a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal anyakönyvvezetője okolható az incidensért. Lukács Csaba, az újratemetés kommunikációs vezetője azt mondta: információi szerint egy szám szerepel rosszul a dokumentumban. Urzică az Antena3 román hírtelevízióban hangsúlyozta: nem a temetkezési engedélyt támadta meg, hanem a halotti bizonylatról kiállított másolatot. Elmondta, hogy mielőtt bírósághoz fordult, megpróbált kapcsolatba lépni Bunta Levente polgármesterrel és az anyakönyvvezetővel, hogy közösen megoldást találjanak a helyzetre. „A megoldás nagyon egyszerű lett volna: visszavonják a téves bizonylatot, és kibocsátanak egy újat, ezúttal helyesen” – részletezte Urzică. Hozzátette, hogy a szertartás nem tartható meg, amíg a közigazgatási bíróság nem dönt az ügyben. A Hargita megyei törvényszék június 20–ra tűzte ki a tárgyalást, azt „megsürgetni” csak az igazságügyi minisztérium tudná.