Külföld

Elhalasztják a jövő heti BL- és El-meccseket

2020.03.13 - 12:42

Az UEFA hivatalos közleménye szerint a koronavírus-járvány miatt a jövő héten nem rendeznek meg egyetlen Bajnokok Ligája és Európa-liga-mérkőzést sem. A halasztás vonatkozik a szintén a jövő héten esedékes ifjúsági BL mérkőzéseire is.

 

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség közleménye szerint a döntést a kontinentális szövetség az érintett országok kormányaival konzultálva hozta meg.

A halasztás érinti tehát a Bajnokok Ligája március 17-ére és 18-ára kiírt nyolcaddöntőjének hátralévő visszavágóit, az Európa-liga a 19-ére kiírt nyolcaddöntőjének összes visszavágóját, valamint az ifjúsági Bajnokok Ligája negyeddöntőinek mérkőzését március 17-én, és 18-án.

A közlemény zárásként arra emlékeztet, hogy az UEFA csütörtökön rendkívüli, videokonferenciás értekezletet hívott össze 55 tagországának képviselői, az európai klubokat tömörítő szövetség (ECA) és a játékosok érdekképviseleti szerve (FIFPro) képviselői számára, amelyet március 17-én tartanak és amelynek célja, hogy meghatározza, hogy az európai klubfutball miként reagál a koronavírus-járványra.

Az UEFA amárcius 14. és április 14. közötti időszakban az összes ifjúsági Eb-selejtezőt elhalasztotta: az U17-es és U19-es Eb-elitkörös minitornák egyikét sem rendezik meg.

 

NSO