Külföld

Elhagyták a kórházat a robbantásban megsérült rendőrök

2016.10.24 - 16:22

Elhagyhatta a kórházat a Teréz körúti robbantásban megsérült két rendőr – közölte sajtóhíreket megerősítve az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI érdeklődésére.

Azt írták, hogy a járőrök rehabilitációs kezelésen vesznek részt. Szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél, két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen. A Központi Nyomozó Főügyészség előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt folytat eljárást.

Elrabolták

2001-ben a Csellengők című, eltűnt gyerekekről szóló műsorban tűnt fel az akkor 7 éves P. László és három évvel fiatalabb lánytestvére – írja a Blikk. A lapnak nyilatkozott egy taksonyi férfi, aki szerint a szülők viszonya elmérgesedett, majd válásuk után az apa félt, hogy anyjánál helyezik el a fiát, ezért Dél-Amerikába hurcolta a gyerekeket. A férfi ellen állítólag nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben. Az informátor hozzátette, sokszor eldurvultak a viták a pár közt, olykor éppen a gyerekek elhelyezése miatt. A Bors arról ír, a kamasz fiú éveket töltött távol, egyes források szerint Venezuelában, mások szerint Uruguayban. Nemzetközi körözés eredményeként hozták haza testvérével az anyjukhoz, a hatósági eljárás pedig különösen megviselte őt. A lap szerint nem kizárt, hogy a rendőrség iránti ellenszenve ebből az időből ered. A helyiek arról is beszámoltak, hogy László olykor késsel ment iskolába, társai ezért furcsának tartották, esetleg tartottak tőle. Az édesanyja egyébként Budapesten egy országosan ismert cukrászdában dolgozik. Újabb házassága is zátonyra futott. A közösségi médiában előszeretettel oszt meg képeket magánéletéről, de fiával nem mutatkozik egy fotón sem. Családtagként lányát jelölte meg, aki egy fővárosi egyetem elsőéves hallgatója.