Úgy tűnik, hogy csak pillanatnyi fellángolás volt a Szatmárnémeti FC Olimpia legénységének a részéről az, amikor Ritli Zoltán vezetőedző érkezésével zsinórban két meccset is nyert is a csapat.
Az Aradi UTA és a Pandurii Tg. Jiu elleni siker után viszont minden mérkőzését elvesztette az FC Olimpia: a Kolozsvári U elleni elvesztett kupameccs és a Temesvári ASU Poli elleni hazai bajnoki vereség után szombaton az újonc Știința Miroslava is legyőzte az Olimpiát.
A találkozót egyébként kedvezőtlen időjárási körülmények között rendezték, a hatalmas erejű szél ugyanis sok esetben megváltoztatta az ívelt labdák irányát, vagy a gyengébben megrúgott lapos labdákat állított meg gurulás közben. A ploieşti-i Oprea Ovidiu Petru játékvezető viszont úgy ítélete meg, hogy a meccset le lehet játszani. A hazai alakulat viszont alkalmazkodott a körülményekhez, ráadásul a rossz minőségű pálya is jobban feküdt nekik, így behúzták az első hazai győzelmüket. Igaz, ehhez az is kellett, hogy az ellenfél tudásán alul teljesítsen. Az első félidőben az Olimpia ugyanis egyáltalán nem veszélyeztette Turiță kapuját, míg túloldalt Florin Muntean védéseinek köszönhetően, illetve a szerencse és a szél segítségével maradt 0–0 az állás az első háromnegyed óra végén. Fordulás után viszont a szél iránya a hazaiaknak kedvezett, amit Alexandru Izmană ki is használt: 20 méterről megeresztett lövésénél a szél csak annyit változtatta meg a labda irányát, hogy meglepje Florin Munteant, aki látszólag árnyékra ugrott a léc alá tartó labdánál (1–0).
Kitámadt ugyan az Olimpia, de az egyenlítő gólig nem sok veszélyt jelentettek az ellenfél térfelén. Aztán a 70. percben, a 16-os szélén megítélt szabadrúgásnál Dumitru Muntean készítette le a labdát Vasile Popnak, az avasújfalui srác pedig pipára küldte a lasztit (1–1).
Úgy tűnt, ez a meccs ikszel zárul, de a hajrában a frissen beálló Buhăcianu a szatmári tizenhatoson belül vitt magával három védőt, majd visszagurított Alexandru Marinnak, aki 11 méterről zavartalanul rúghatta a labdát a kapuba, és döntötte el a mérkőzést (2–1).
„El vagyok keseredve, mert néhány játékost leszámítva a többség nem teszi oda magát a pályán. Nincs erőnk a támadásban, egyáltalán nem hasonlítunk egy másodosztályos csapathoz — mondta lapunknak elkeseredve Ritli. — Már várom a téli vakációt, mert a fél játékoskeretet le kell cserélni. Tudtuk, hogy mire vállalkozunk, amikor elvállaltuk a csapat irányítását, de azt hittem, hogy a srácok lelkesedése kitart. Most is két potyagól döntött. Igen, egy nagyon erős szél fújt, de ezt ugyanúgy érezte az ellenfél is. Persze a pálya állapotára is lehet panasz, mert szerintem nálunk a negyedosztályban is jobb minőségű pályákon játszanak. Ami ma itt zajlott, nem is foci volt, hanem birkózás” — tette hozzá a szakvezető, aki elsősorban Ciprian Brata hiányát érzékelte. „Remélem a következő napokban sikerül talpra állítani Ciprit, hiszen szükségünk lesz rá a következő meccsen, mert a Foresta Suceava nagyon megerősödött, de nem veszíthetünk ismét pontokat.”
Liga 2, 11. forduló
Știința Miroslava – Szatmárnémeti FC Olimpia 2–1.
Gólszerzők: Izmană (58. perc), Marin (76.), illetve V. Pop (70.).
Ştiinţa: Turiţă – Cerneuţanu, Chindriş, Bucur, Agrigoroaei, Cărăruş, Izmană, Taciuc, Sandu (Buhăcianu, 75.), Nemţanu (Corban, 61.), Marin. Vezetőedző: Adrian Kerezsy.
Olimpia: Fl. Muntean – Duruş, Hlinca, Cr. Munteanu, Achim (V. Pop, 46.), Villand, D. Muntean (Jurj, 80.), Lusamba, Lukacs (Miholca, 60.), R. Rus, Bura. Vezetőedző: Ritli Zoltán.
További eredmények
Sportul Snagov – Pandurii Târgu Jiu 0–0
Foresta Suceava – Dunărea Călăraşi 0–2
Nagyváradi Luceafărul – CS Afumaţi 1–2
Temesvári Ripensia – CS Baloteşti 1–2
Dacia Unirea Brăila – CS Mioveni 2–2
FC Argeş – Academica Clinceni 1–1
Chindia Târgovişte – Bukaresti Metaloglobus 3–0
Vasárnap
Temesvári ASU Politehnica – Aradi UTA (15.30 óra, Digi Sport 1)
Kedd
Marosvásárhelyi ASA – AFC Hermannstadt (19.30 óra, Digi Sport 1)
1
Călăraşi
12
9
1
2
25–10
28
2
Hermannstadt
11
9
1
1
19–5
28
3
Târgovişte
12
7
3
2
28–6
24
4
Clinceni
12
6
4
2
20–15
22
5
Mioveni
12
6
3
3
22–15
21
6
ASA
11
5
3
3
20–16
18
7
Ripensia
12
5
2
5
32–15
17
8
Argeş
12
4
5
3
15–10
17
9
Snagov
12
4
4
4
8–7
16
10
ASU Poli
11
5
1
5
14–15
16
11
Afumaţi
12
4
4
4
11–13
16
12
Brăila
12
4
3
5
30–24
15
13
Pandurii
12
3
5
4
18–17
14
14
OLIMPIA
12
4
1
7
8–19
13
15
Metaloglobus
12
3
3
6
14–17
12
16
UTA
11
2
5
4
9–11
11
17
Miroslava
12
3
2
7
14–37
11
18
Baloteşti
12
2
4
6
13–19
10
19
Foresta
12
2
2
8
8–49
8
20
Luceafărul
12
1
4
7
15–23
7
Pesek Attila