Sport

Elfogyott Suceavan a fiúk játéka

2016.10.27 - 12:47

Laurențiu Dinescu pocsékul szerepelt a Suceava elleni bajnoki mérkőzésen, csütörtökön pedig elhagyta a Szatmárnémeti Városi Sportklubot, Olaszországba szerződött. Hétfőig pihenőt kaptak a fiúk.

A fáradság korán kiütött a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabdacsapatán szerdán, a CSU Suceava elleni bajnoki mérkőzésen, és innen a nagyarányú vereség az újoncok tizedik fordulóbeli csatájában.

Várady Gyula edző bízott abba, hogy a szombati, Resicabányai HC Adrian Petrea elleni siker után a legénysége felszívja magát, és egy jó játékkal jön elő a szerdai találkozón is. A huszadik percig úgy tűnt, hogy ez teljesíthető, viszont 9–7-es állásnál kártyavár szerűen esett össze a VSK játéka. Egyre többet hibáztak a fiúk, a gyors, frissebbnek tűnő ellenfél pedig majdnem minden kontrából betalált. A kispadról sem jött a segítség. Igaz, Váradynak sem volt sok cserelehetősége. 37–21 volt a végeredmény, és a tizenhat gólos különbség mindent elárul a szerda esti meccsről. Az Adrian Chiruţ, Iulian Andrei edzőpárosnak gyakorlatilag minden posztra legalább két jó képességű játékosa volt, így az állandó cserékkel frissen tarthatta a csapatát, a kapuban pedig George Şelaru mindent majdnem védet. Az első félidő egy öt perces 5–2-es hazai sorozattal zárult (19–11), majd a második félidő egy 13 perces 10–1-es szériával folytatódott. 29–12-es állásnál a suceavai edzők a kapust is lecserélték, de Cristian Tcaciuc sem volt gyengébb Șelarunál.

A VSK összesen 38 helyzetet hagyott ki, ami az élvonalban rengeteg hibának számít. Laurențiu Dinescu hét dobásból egyszer sem talált be, ami egy rutinos átlövőtől megengedhetetlen teljesítmény. Dinescu egyébként csütörtökön el is hagyta a VSK-t, ugyanis jobb fizetés reményében egy olaszországi csapathoz szerződött.

Talán kedden jön az „utánpótlás”, erre a napra várják vissza azt a két montenegrói játékost, akik a múlt héten már voltak Szatmáron próbajátékon. „Egy irányítót és egy beállót várunk. Reméljük, hogy sikerül itt tartani őket. Mindkét srác egy mentalitásbeli pluszt hozhat a csapatnak” — mondta Várady, aki nem akarta hosszan kommentálni a szerdai találkozót: „A szombati meccs sokat kivett belőlünk, nem bírunk végig vinni két meccset három nap alatt. A fiúk bírták a 20. percig, azután mi sokat hibáztunk és lefutott minket az ellenfél. Nem tagadom, fájt ez a nagy különbségű vereség, ilyet még játékosként sem éltem át.”

A szakvezető szerint jól jön a két hetes szünet. Hétfőig szabadot kaptak a fiúk, azután viszont kezdődik a kőkemény munka. A versenykiírás szerint november 12-én az éllovas Konstancai HC Dobrogea Sud érkezik Szatmárra, ahol a VSK-nak, a jelenlegi felállásban nincs keresni valója. Ezután következik a Dunărea Călărași elleni bajnoki. Várady is elismerte, elsősorban erre a meccsre készülnek. Jövő csütörtökön Nagybányán a Minaur ellen, szombaton pedig idehaza a Temesvári Poli ellen játszanak majd felkészülési mérkőzéseket. „Még hosszú a bajnokság, de sok hibalehetőség már nem maradt. Reméljük, hogy elcsípünk egy helyet a bennmaradáshoz, vagy sikerült legalább egy osztályzós pozícióban zárni” — tette hozzá Várady.

Férfi kézilabda, Nemzeti Liga, 10. forduló

CSU Suceava – Szatmárnémeti VSK 37–21 (19–11).

VSK: Cioroiu 7 védés, Orbán 6 – Lazic 10 gól, Oláh 5, Munea 3, Crăciun 1, Rogoz 1, Morar 1, Dinescu, Stan, Suciu, Bejinariu, Ungar, Mateș, Avramescu.

További eredmények

Resicabányai HC Adrian Petrea – Tordai Potaissa 23–37

Fogarasi CSM – Bukaresti CSM 16–26

Konstancai HC Dobrogea Sud – Steaua 28–23

HC Vaslui – Dinamo 22–34

Székelyudvarhelyi KC – Temesvári Poli 24–23

Dunărea Călărași – CSM Focșani 29–24.

1

Dobrogea

10

9

0

1

295–247

27

2

Dinamo

10

8

1

1

325–285

25

3

Torda

10

7

1

2

312–265

22

4

Udvarhely

10

7

1

2

278–267

22

5

Steaua

10

5

2

3

278–271

17

6

Bukarest

10

5

0

5

276–252

15

7

Suceava

10

5

0

5

276–261

15

8

Vaslui

10

5

0

5

268–283

15

9

Călărași

10

4

0

6

265–270

12

10

Temesvár

10

3

2

5

257–254

11

11

Focșani

10

3

2

5

242–268

11

12

Resica

10

2

1

7

248–285

7

13

SZATMÁR

10

1

0

9

244–297

3

14

Fogaras

10

1

0

9

218–277

3

Fotó: handbalvolei.ro