Szatmárnémeti

Elfoglalta hivatalát Sasu

2012.04.20 - 06:38

Tegnap hivatalosan is beiktatták Cristian Sasut prefektusi tisztségbe. Kijelentette: „minden szatmári lakos prefektusa akarok lenni”.

 

 

Mihai Capră belügyminisztériumi államtitkár tegnap Szatmárnémetibe érkezett, hogy lebonyolítsa a prefektuscserét. Az államtitkár felolvasta Radu Giurcă prefektus felmentéséről, illetve Cristian Sasu kormánybiztosi tisztségbe való kinevezéséről szóló miniszteri rendeleteket, majd Sasu letette a hivatali esküt. Radu Giurcă leköszönő beszédében elmondta, nehéz szívvel mond búcsút egy biztos állásnak, de a becsülete azt követeli meg, hiszen a Demokrata-Liberális Párt Szatmár megyei képviselői arra kérték, induljon a párt színében a Szatmár Megyei Tanács elnöki tisztségéért a júniusi helyhatósági választásokon. Giurcă megköszönte minden együttműködő partnerének az elmúlt évek során kifejtett munkát, külön kihangsúlyozta Pataki Csaba alprefektus szakértelmét és emberi nagyságát, akivel mindenkinek öröm együtt dolgozni. Sasunak sok sikert kívánt az új tisztségben. A leköszönő prefektus beszélt arról is, hogy a legutóbbi választási kampány során nem az RMDSZ-t támadták a koalíció létrehozásával, hanem a megye legerősebb pártjának erejét próbálták egyensúlyozni, amelynek munkájáról amúgy elismerően szólt. Capră méltatta a leköszönő prefektus munkáját és abbeli reményének adott hangot, hogy barátságuk a jövőben is megmarad.

 

Megfelelni az elvárásoknak

Cristian Sasu a beiktatását követő beszédében kihangsúlyozta, hogy prefektusi teendőit részrehajlás nélkül, objektíven fogja ellátni, megpróbál a Szatmár megyei lakosok elvárásainak megfelelni. Ígéretet tett arra, hogy a helyhatósági választásokat a legnagyobb fegyelemmel szervezik meg. „Szeretném, ha Szatmár megye nemcsak egy pont lenne a térképen, hanem kiindulópont a gazdasági és kulturális élet szereplőinek, és a turizmus tekintetében is” – fogalmazott Sasu.

 

 Névjegy

Cristian Sasu a Szatmár Megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM-SM) vezetője volt, közigazgatási és politikatudományi egyetemi végzettséggel, illetve közösségi jogok szakterületén szerzett mesteri diplomával rendelkezik.

Sógor Beáta