Vidék

Elfogadták a költségvetést

2014.01.28 - 09:02

A Szatmár Megyei Tanács tagjai jóváhagyták Szatmár megye költségvetését, s kiderült, idén az infrastruktúra fejlesztése kerül a középpontba. A megye 2014-es büdzséje: 322,695 millió lej.

 

Szatmár megye költségvetése az idei esztendőben 322,695 millió lej lesz, erről tegnap határoztak a Szatmár Megyei Tanács tagjai. A tanácsosok tegnapi ülésükön leosztották a megyei önkormányzatoknak a pénzügyminiszter által a jövedelem- és a hozzáadottérték-adóból a megyének visszaosztott pénzösszeget, mely az idei esztendőre 18 355 000 lej. Ebből az összegből a megyei tanács tartalékalapjába 3 millió lejt különítettek el, míg a megye önkormányzatainak összesen 15 355 000 lejt utaltak ki. A költségvetés leosztásakor a megyei tanács figyelembe vette azt, hogy az egyes településeken milyen projektek zajlanak, és igyekeztek annyi pénzt leosztani az önkormányzatoknak, hogy azok a projektek önrészét fizetni tudják, derült ki tegnap a költségvetés indoklásakor. A legtöbb önkormányzat 172 ezer lejes támogatásban részesült, ám Tasnád városa és Krasznabéltek önkormányzata 1,172 millió lejes, míg Avasfelsőfalu városa 2,172 millió lejes támogatásban részesült. Tasnádon új székház építését tűzték ki célul a polgármesteri hivatal számára, s az egymillió lejes plusztámogatásból készül el a műszaki-gazdasági dokumentáció. Krasznabéltek község a termálfürdő építésének folytatáshoz kapott egymillió lejt, míg Avasfelsőfalu a lunaforrási sípálya munkálataira kapott 2 millió lejt. Figyelembe véve, hogy Sárközújlakon az általános iskola mellékhelyisége leégett, ezért 50 ezer lejjel növelték meg a városnak megítélt költségvetést, hogy újat építhessenek.

Adrian Ştef, a megyei tanács elnöke elmondta, hogy a költségvetés leosztása során minden területi-közigazgatási egységnek kiutaltak ki 9-9 ezer lejt azzal a céllal, hogy mindenhol kiépítsék a videokamerás térfigyelő rendszert. Ez nagyon fontos, mert ezáltal a közbiztonság növekedne. „Létrehozunk egy Megyei Fejlesztési Ügynökséget, mely a megyében zajló projekteket monitorizálja és támogatja majd. Ebben minden közigazgatási-területi egység helyet kap majd, nem csak egy része a megyének, ahogy az a Dorel Coica szatmárnémeti polgármester által tervezett metropolisz-övezetben lenne. Ahhoz, hogy az ügynökség működhessen, bizonyos tagsági díjjal kell hozzájárulniuk az önkormányzatoknak. Hogy ne jelentsen pluszterhet az önkormányzatoknak a támogatás fedezése, mi 4 ezer lejt utaltunk ki erre a célra. Ezenkívül minden közigazgatási-területi egység kap 3-3 ezer lejt, hogy a legszebb község versenyben jól szerepelhessen. Ebből az összegből vásárolhatnak szemeteskukákat vagy a takarításhoz szükséges eszközöket” — fogalmazott az elnök. Mircea Govor alelnök elmondta, igyekeztek úgy összeállítani a megye költségvetését, hogy valós segítséget nyújtsanak az önkormányzatoknak. „Ki kell javítanunk azt az igazságtalanságot, mely Tasnád városát érte, hiszen egyedüli város, ahol a polgármesteri hivatalnak nincs saját székháza. Ezenkívül támogatjuk Krasznabélteken a termálfürdő megépítését és a lunaforrási sípálya munkálatainak befejezését. Ez utóbbi 80 százalékban elkészült. Jónak minősíthető költségvetésből gazdálkodhatunk, és azt is bejelentem, hogy a kormány a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében jelentős pénzösszeget utal majd ki megyénknek” — fogalmazott Govor.

Támadásnak vélt felszólalás

A tegnapi tanácsülésen jelen levő Erdei D. István Govor értékelőjét követően elmondta, hogy a hozzáadottérték-adóból a megyének visszaosztott pénzalap kicsivel csökkent, ezért óvatosan kell kezelni a 2014-es év büdzséjét, ugyanakkor azt is elmondta, hogy más területen kevéssel nőtt a központi támogatás értéke. Ettől a megjegyzéstől Mircea Govor dühös lett, s Erdei beszédét félbeszakítva támadni kezdte az RMDSZ-es parlamenti képviselőt, majd megkérdezte, hogy konkrétan mit tett Erdei a megye költségvetésének jobbítása érdekében, illetve Tasnádért. Ştef nem hagyta Erdeit válaszolni, így a tanácsülés végén a válaszadás jogán kért szót Erdei, akinek közbelépése újfent nem tetszett Govornak, és politikai támadásba lendült az RMDSZ ellen, mondván, hogy a Ponta-kormány csak jót tett a lakosságnak, míg a Boc-kormány, melynek tagja volt az RMDSZ is, csupa rosszat cselekedett, s ismét a 25 százalékos fizetéscsökkentést emlegette. Erdei erre válaszolva elmondta, hogy ő személy szerint több módosító javaslatot is leadott a költségvetéshez, melyek által mintegy 40 százalékkal növekedett volna a megyének leosztott pénz, azonban az USL — 70 százalékos többségben lévén — elutasította indítványait. Stier Péter RMDSZ-es tanácsos megjegyezte, nincs helye a tanácsüléseken a Govoréhoz hasonló megnyilvánulási módnak. Ştef igyekezett a békítő szerepében feltűnni, ám valójában ő is Govor pártját fogta, a Ponta-kormány dicséretén keresztül az USL hatalmát igyekezett érzékeltetni.

Önkormányzat

Támogatás összege (Lej)

Önkormányzat

Támogatás összege(Lej) 

Szatmárnémeti

0

Hadad

172 000

Nagykároly

0

Homoród

192 000

Erdőd

172 000

Lázári

172 000

Sárközújlak

222 000

Aranyosmeggyes

172 000

Avasfelsőfalu

2 172 000

Mikola

172 000

Tasnád

1 172 000

Majtény

172 000

Ákos

172 000

Udvari

172 000

Egri

172 000

Avasújváros

172 000

Érendréd

172 000

Pálfalva

212 000

Apa

172 000

Mezőpetri

172 000

Batarcs

172 000

Szilágypér

172 000

Béltek

1 172 000

Piskolt

172 000

Börvely

172 000

Remetemező

232 000

Bikszád

172 000

Kökényesd

172 000

Berekszó

176 000

Ráksa

172 000

Bogdánd

172 000

Szaniszló

172 000

Batiz

172 000

Tasnádszántó

172 000

Kányaháza

172 000

Érszakácsi

172 000

Komorzán

172 000

Sződemeter

172 000

Kálmánd

172 000

Szokond

172 000

Kaplony

172 000

Szopor

172 000

Érkávás

172 000

Nagytarna

172 000

Csaholy

172 000

Krasznaterebes

282 000

Avasújfalu

172 000

Mezőterem

172 000

Csomaköz

172 000

Tartolc

172 000

Királydaróc

172 000

Turc

172 000

Borválaszút

202 000

Túrterebes

172 000

Kolcs

188 000

Csanálos

172 000

Szamosdob

373 000

Szamosborhíd

212 000

Pusztadaróc

172 000

Vámfalu

172 000

Mezőfény

172 000

Vetés

172 000

Kisgérce

172 000

Szatmárhegy

172 000

Halmi

172 000