Szatmárnémeti

Életműdíjjal tüntették ki Méhes Kati színművésznőt

2026.07.05 - 17:05
Méhes Katit életműdíjjal tüntették ki, a Harag György Társulat Sopro - Suttogás a sötétben című előadása a fődíjat, Moldován Blanka pedig a Legjobb női mellékszereplő díját hozta haza Kisvárdáról.

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye — június 26. és július 4. között ott rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és a magyarországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe.


A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a zsinagógában és a művelődési központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről érkeztek társulatok, a versenyprogram pedig átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről.

A társulatok mellett két színművészeti egyetem hallgatói is bemutatkoztak: a Színház- és Filmművészeti Egyetem III. éves prózai osztálya a Kastanka, míg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Karának IV. éves színészhallgatói a Jacob szobája című előadással bizonyították, hogy a következő alkotógeneráció már most figyelemre méltó művészi teljesítményt nyújt. 

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának visszatérő vendége a Harag György Társulat, amely idén a Sopro – Suttogás a sötétben című, Bocsárdi László által rendezett előadással vett részt — azzal az előadással, amelyet korábban a Romániai Színházi Szövetség (UNITER) négy díjra is jelölt A legjobb előadás, a A legjobb rendezés, A legjobb női mellékszereplő és A legjobb férfi mellékszereplő kategóriákban — amely a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját kapta meg, illetve Moldován Blanka az előadásban nyújtott alakításáért A legjobb női mellékszereplő díjat vehette át.

53 éve a színpadon, örök fiatalon, szűntelen „újravirágozva”


Méhes Katit, az előadás főszereplőjét, a kisvárdai fesztivál szervezői életműdíjjal tüntették ki a több mint 53 évnyi színészi karrierje során nyújtott alakításaiért. A Poór Lili-díjas színésznő 1973 óta tagja, 2010 óta pedig örökös tagja a Harag György Társulatnak.
 

Laudációját Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója írta, kiemelve: Méhes Kati örök fiatalsága, szüntelen “újravirágzásai” és a generációtársai között rendkívül ritka s épp ezért felbecsülhetetlenül értékes nyitottsága, kíváncsisága, bátorsága és játékvágya, amivel új és új rendezők, formanyelvek, esztétikák, partnerek, ízlés- és értékhorizontok, szakmai és emberi kihívások felé képes nyitni, ez a jellegzetesen „méheskatis” kalandvágy teszi őt sokkal többé, mint pusztán a szatmári színház megbecsült örökös tagjává.
 

„Társulatigazgatóként az ember némi szemérmes óvatossággal beszél a fiatal színésznők erényeiről. Az örök-fiatalokéról pedig valóságos csodálattal. Amit ugyanis Méhes Kati tanít nekünk, szatmári színházcsinálóknak, az messze túlmutat a száznál jóval több szerepének szakmai tanulságain, színháztörténeti ismeretein, anekdotáin, titkain, tudásán és tapasztalatán. Utóbbi a korral együtt jár mindenkinek, aki szerencséltetik megérni a színpadon. De amit Méhes Kati tud, azt, ha tanulhatatlan is, ellesni, ellopni tőle föltétlenül érdemes volna minden színházi alkotónak” – mondta a társulatigazgató, a művésznő szakmai nyitottságát és elhivatottságát méltatva.

Hírszerkesztő