További öt évvel hosszabbította meg a Babeş-Bolyai Tudományegyetem szatmári kirendeltségén működő Pszichológia és Neveléstudományok Karhoz tartozó tanítóképző szak akkreditációját a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság.
Szerdán és csütörtökön tartózkodtak a városban a bukaresti küldöttség tagjai, akik e két nap alatt több szempontból is górcső alá vették az egyetem működését. Ellenőrizték a működéshez szükséges iratok meglétét, az oktatókra vonatkozó követelmények betartását, valamint a hallgatók egyetemhez való viszonyulását, az épület felszereltségét, az elméleti és a gyakorlati képzés viszonyát, illetve különböző európai standardok betartását. Végh Balázs Béla egyetemi docens, oktatási igazgató lapunknak elmondta, hogy a háromfős bizottság kifejezetten pozitívan nyilatkozott az egyetemről, és egy életképes, jól működő intézményként hivatkoztak az egyetem szatmári karára, amely természetesen megkapta az újabb öt évre vonatkozó akkreditációt is.