Októberben lesz három éve, hogy hivatalosan megnyitotta kapuit Nagykárolyban, a Domus Klaus Winter Integrációs Központ. Irányítója, Hompoth Mária, aki nőként állja a sarat a férfiak uralta roma társadalom útvesztőjében. Előítéletről és szeretetről beszélgettünk.

Három éve szolgálja a nagykárolyi roma és hátrányos helyzetben élők társadalmát a Teremi úton található Integrációs Központ. A Szatmár megyei Római Katolikus Püspökség, a Jeruzsálemi Szent Lázárról nevezett lovagrend képviselői, és a Németországi Fogorvosok Szövetsége, illetve a nagykárolyi önkormányzat révén létrehozott központ dolgozói nagy utat jártak be a 2010-es átadás óta: ma már elfogadják őket a roma társadalomban, kérik segítségüket és megtalálják a hozzájuk vezető utat. A munka nehézségeiről, a kapcsolatteremtésről is beszélgettünk a központ vezetőjével, Hompoth Máriával.

Hompoth Mária a központ létrehozása előtti néhány évben kezdett először dolgozni a roma közösséggel. Leginkább a hátrányos helyzetben élőkkel volt kapcsolata, majd később mediátori munkakört töltött be a nagykárolyi 3-as Számú Iskola keretében, az intézmény és a hozzá tartozó, ún. „dögtéri” romatelepen található, kihelyezett iskolához tartozó roma gyerekek családjai között. Később ezt a munkakört felváltotta a Domus Klaus Winter Integrációs Központ berkeiben felvállalt munkája. Mióta ő eljött, a moderátori munkakört nem töltötték be, holott a roma közösség népes volta miatt lenne tennivaló bőven.

Élet a központban

A Domus Klaus Winter Integrációs Központ munkáját a Szatmár Megyei Római Katolikus Püspökség felügyeli. Segíti őket továbbá a Caritas Szervezete és a helyi önkormányzat. Megalakulásuk eltelt három évében leginkább a roma társadalommal való kapcsolatfelvételre törekedtek, illetve arra, hogy az igen zárt, komoly íratlan belső szabályokkal, hierarchikus rendszerrel működő közösségbe beférkőzzenek. Az út itt is az asszonyokon keresztül vezetett. Hompoth Mária és az önkéntesek több alkalommal is kilátogattak a Dögtérre, ahol együtt főztek és megbeszélték a főzéssel kapcsolatos dolgokat az itt élőkkel. Megnyitva a Központ ajtaját, segítettek és segítik továbbra is a gyermekek szociális felzárkózását. Higiéniai szokások elsajátítása, tisztálkodó szerek használatának ismertetése, ezek voltak az első lépések. Életükben fontos szerepet kapnak továbbá, a különböző ünnepi alkalmak, amikor a közösség minden tagjával együtt ünnepelnek. (Húsvét, Karácsony, születésnapok, egyéb egyházi ünnepek megtartása, gyereknapi ünnepek szervezése, stb.)

Mostani beszélgetésünk apropóját az szolgáltatta, hogy júliusban egy hónapon keresztül zajló tábort szerveztek a közösség minden gyermeke számára. Az eltelt négy hét alatt önkéntesek is segítették munkájukat, a Központ állandó munkatársain kívül.

Ott jártunkkor a foglalkozáson résztvevő gyermekek éppen rajzoltak, alkottak. A fényképezőgép láttán kissé bizalmatlanok lettek, és mindez nem is múlt el egészen addig, amíg a Központ munkatársai nem nyugtatták meg a gyermekeket, hogy itt most, egy „jó” cikk születik róluk. „Sajnos, ha a gyermekek azt hallják, hogy benne lesznek az újságban, nem a megfelelő folyamat indul el bennük az esetleges következményekkel kapcsolatban. Hozzá vannak szokva, hogy ha ők megjelennek az újságban, akkor az mindig a rendőrségi hírek témakörében történik. Ezért is fontos megmutatni nekik a képeket, hogy lássák: ha jók, akkor erről is hírt adnak az újságok”- magyarázza Mária.

„Sok mindent tanultunk, tapasztaltunk az eltelt három évben. Megláttuk melyek azok a dolgok, tettek, amelyekkel valóban segítünk, amikkel valóban tenni lehet a közösség felzárkóztatása érdekében. Az integráció, mint olyan, nagyon jól csengő kifejezés, de sajnos a pénzek folyósítása nem oldja meg a problémákat. Természetesen igen, szükség van pénzre, de sokkal nagyobb szükség van a tényleges elfogadásra, arra, hogy a roma közösség tagjai érezzék: számíthatnak ránk. Mikor mediátorként dolgoztam, sikerült elérnem, hogy befogadjon a közösség. Ezek voltak az első lépések. Az eltelt idő tapasztalatai alapján azt tudom mondani, ma már az integrációval szembeni legnagyobb gondot a többség elutasító magatartása jelenti. Gondoljunk csak arra, milyen hátrányos megkülönböztetésben részesülünk, ha mi kimegyünk külföldre. Ugyanezt a diszkriminatív magatartást gyakoroljuk itthon mi is, a romákkal szemben. Pedig fel kellene ismernünk, hogy a demográfiai adatok azt támasztják alá, hogy a roma népesség szaporodása évtizedek múltán, akár a többséget is jelentheti környezetünkben. Ha pedig homokba dugjuk a fejünket, nem kezdjük el a tényleges integrálásukat, akkor ne csodálkozzunk, ha bűnbandák, agresszív, iskolázatlan, bűnöző hajlamú emberek vesznek minket majd körül. Ezek a gyermekek egyébként nagyon nyitottak, annak ellenére, hogy nem járnak ki a telepről egyedül, csak bandákban”- vázolta a nem túl derűs helyzetet Hompoth Mária.

Számtalan olyan történettel szembesült az elmúlt évek során, amelyek bármelyike megállná a helyét, egy hírműsor bűnesetekkel foglalkozó blokkjában. Azonban ezek a történetek nem jutnak ki a telepről. Elintézik maguk között. Ilyen például a gyermekprostitúció, vagy a feleségek külföldön történő futtatása. Férj viszi ki a feleségét, aki a külföldön keresett pénzt hazaküldi, hogy a nagymama, aki itthon neveli a gyermekeket, tudja fizetni a költségeket. Nem ritka a családon belüli agresszió sem, bár Mária szerint jobban becsülik feleségeiket néha, mint egy-egy fehér, „gádzsó” családban.

„Igen, tudunk több ilyen esetről is. Azonban bele mi nem avatkozhatunk. Mi megpróbálunk adni egy alternatívát a gyermekek számára, mutatni egy kiutat, hogy megértsék, lehet másképp is élni. Sikernek könyvelem el azt a tényt, hogy megkeresnek, kérik, segítsek hivatalos ügyeik intézésében. Már ez is nagy előrelépés, hiszen beindult egy folyamat arra nézve, hogy történjen meg a hivatalos nyilvántartásba vételük. Személyi igazolványt, keresztlevelet intézünk, sőt, már megírtuk az első munkavállaláshoz szükséges hivatalos önéletrajzot is! Az is bizonyítja, hogy egyre inkább kezdenek minket elfogadni, hogy több esetben a felkértek minket, legyünk keresztszüleik a gyermekeiknek. Nagy lelki feltöltődést jelentenek ezek a történések, mindig adnak egy-egy pluszt a továbbhaladáshoz!”- hangsúlyozta.

Segítség és akadályok

Van-e tényleges haszna ennek a munkának? Nem ablakon kidobott pénz, szélmalomharc-e az integráció érdekében végzett munka? Hompoth Mária szerint nem. „Nagy segítséget jelentett a munkánkban az a törvényi szabályozás, amely megvonja a gyermekek után járó családi pótlék kifizetését, ha az iskola- és óvodaköteles-korú gyermek hiányzik a tanintézményből. Ennek kapcsán együtt kell működnünk: az önkormányzatnak, iskolának, nekünk. Egyik a másik nélkül nem boldogul. Nehéz volt, míg ezt belátta minden fél, de már kezd jól alakulni az együttműködésünk. Személy szerint nekem, nőként egyáltalán nem volt egyszerű érvényt szereznem a szabályoknak, ebben a többnyire férfiak által irányított társadalomban, de sikerrel jártam. Ami nap, mint nap komoly gondot jelent, az az előítéletekkel, a hátrányos megkülönböztetéssel és az általánosítással folytatott küzdelem. Senki nem szereti, ha egy kalap alá veszik mással, s mégis naponta elkövetjük ezeket a hibákat, esélyt sem adva, a tőlünk valamiben különböző másik félnek. Mindenki azt mondja, pénz kell az integrációhoz. Nem így van. Nem képezzük a romákat, inkább pénzt adunk, ne legyen gondunk velük. Ugyanezt tesszük a koldussal is: pénzt adunk, megnyugtatva a lelkiismeretünket, majd tovább lépünk. Ez nem lehet megoldás. Igaz, arra sincs semmilyen garancia, hogy az innen kikerülő, általunk segített családok fiataljai nem térnek rossz útra, vagy a lányok nem végzik az utcán. Viszont, ha egy-két embert megmentünk, akkor már nem dolgoztunk hiába. Nekik majd gyerekeik lesznek, akár öt is, s azok közül, ha már négy jó úton megy tovább, előrelépés tapasztalható. Garanciát tudok vállalni arra, hogy lesznek ilyenek. Csak így, sok munkával és türelemmel lehet eredményt elérni. A siker záloga, tapasztalataim szerint, a normális és korrekt együttműködésben rejlik. Különben az integrációra fordított összeg ablakon kidobott pénz!” – hangsúlyozta.

Munkájukat eleinte nem feltétlenül nézték jó szemmel a Teremi úton élő nem roma családok. Azonban mikor látták, hogy a Dögtéren élő gyermekek kezdik az alapvető viselkedési normákat elsajátítani, (köszönnek, rászólnak egyik a másikra, ha elmulasztják bezárni az ajtót) nyitottabbá váltak. Ma már sok esetben ruhákkal, játékokkal megtöltött zsákokat helyeznek el a Központ bejáratánál. Ezeket a rászorulók között osztják szét. „A szocializálódás a gyermekek esetében járhat sikerrel. Azonban, amíg a gyermek éhes, koszos, beteg, nem fog arra figyelni, hogy megtanuljon írni, olvasni”- mondta Mária.

Mária vallja, a siker abban is rejlik, hogy jó csapatban dolgozhat. Mint mondja, nagy feladat mindez, hiszen bírni kell a szagokat, s nem egy esetben azzal is szembesülniük kell, hogy akár tetvesek is lehetnek. „Tulajdonképpen nem nagy feladat mindez. Meg kell hoznunk a döntést és onnan már könnyen haladhatunk tovább. Arra is jó ez a munka, hogy az ember felismerheti általa saját határait. Volt olyan munkatársunk, aki nem bírta mindezt és elment. Ezzel sincs semmi gond. A mostani csapat, akikkel együtt dolgozom, hasonlóan nyitott, mint én. Két szakképzett óvónőnk van: Volfer Annamária és Ticle Bettina. Rajtuk kívül Balogh Erzsébet nyugdíjas óvónő, Sopronyi Nelli önkéntes pedagógus, Markovics Erzsébet szakácsnő, aki főz, segít a fürdetésben, mosásban, de a gyermekek lelki gondviselője is egyszemélyben. Hevele Rita dadaként dolgozik, míg Tasi Alisz korábban pedagógusként, ma már zeneoktatóként dolgozik velünk. A gyermekek szívesen tanulnak zenélni, többen közülük tudnak furulyázni. Hét közben a fiam, Lehel segít. Nyári vakációban a lányom, Panni és rajta kívül nagyon sok, egyetemista, vagy középiskolás jön önkéntes munkát végezni. Kíváncsiak, segítőkészek, nyitottak, ez nagyon jó dolog, hisz másként nem lehet”- jelentette ki Mária.

Arról kérdezve, hogy mik a jövőbeli tervek, melyek azok a hatások, amelyek ösztönzést adnak a másnapi munkával kapcsolatban, Mária azt nyilatkozta: „Szeretnénk kialakítani egy műhelyt, ahol különböző szakmákat sajátíthatnak el az idejárók. Ugyanakkor, semmi sem lehet nagyobb segítség, mint az, ha hagynak minket dolgozni. Nagyon sok negatív dolgot hallok néha vissza, de ez tulajdonképpen annyira nem fontos. Aki azt hiszi, hogy ez a munka, ennek a feladatnak az elvégzése egyszerű, azt várjuk szeretettel: jöjjön és dolgozzon itt! Ha valaki jobban tudja, jöjjön, tegye! Ami biztos: itt nem lehet színlelni! A gyermekek nagyon megéreznek mindent, a hamisságot még inkább! Előbb-utóbb kibújna a szög a zsákból. A szeretet és a törődést nem lehet megjátszani, s ha azok, akikért dolgozunk, elfogadnak minket, ettől nagyobb bizonyíték a munkánk hasznára nem lehet!”- jelentette ki Hompoth Mária.

 Tőtős Tímea