Sport

Éles Péter ismét edzői poszton

2018.04.17 - 16:57

A Ceglédtől elszenvedett vereség után lemondott a PEAC-Pécs kői kosárlabdacsapatának vezetőedzői posztjáról a spanyol Gabriel Carrasco – közöle a nemzetisport.hu a klub honlapjának hírét, hozzátéve, hogy elfogadták a lemondást.

A PEAC vezetői az eddigi másodedzőt, a szatmárnémeti Éles Pétert bízták meg azzal, hogy a 728. helyért folytatott playoff során a szezon végéig irányítsa a csapatot.

Mint ismeretes, Éles Péter volt a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának egyik megalapítója, de többnyire menedzserként dolgozott az együttes mellett. A 2013–2014-as idényben edzőként is helyet foglalt a csapat kispadján, azonban távozott a VSK-tól, miután hamis vádakkal illette őt az akkori klubvezető, Valeriu Neagu. Mint ismeretes, a testnevelőtanár azt állította, hogy hamis edzői okmánnyal rendelkezett Éles, és így irányította a csapatot. A szatmári szakember ezután Pécsre „költözött”, ahol előbb a Rátgéber Akadémián női vonalának a menedzsereként dolgozott, majd elfogadta a PEAC menedzseri és másodedzői felkérését is.