Hamilton és Vettel idén utoljára csaphat össze Abu-Dzabi fényűző versenypályáján. Massa 15 év után búcsút int az F1-nek, a pilóták utoljára versenyeznek a vitatott fejvédő szerkezet nélkül, Kubica visszatérését pedig bejelenthetik az idényzáró hétvégén.
A hétvégén véget ér a húszfutamos Forma–1-es világbajnokság, a mezőny pedig zárásként hol máshol, mint Abu-Dzabiban, az impozáns Yas Marina versenypályán méri össze az erejét a jól megérdemelt téli pihenő előtt. Noha a Mercedes már az Egyesült Államokban, Lewis Hamilton pedig Mexikóban bebiztosította a világbajnoki címet, attól nem kellett tartani, hogy érdektelenségbe fullad a szezon utolsó két versenye. A Ferrari nem hagyott fel legfőbb riválisa üldözésével, és a júliusi Magyar Nagydíj óta az első győzelmét aratta Brazíliában, az abu-dzabi verseny eredménye pedig lélektanilag is fontos lehet a 2018-as idény előtt.
Abu-Dzabi modern versenypályája 2009 óta látja vendégül a Forma–1-et, és rögtön az első évben megkapták az idényzáró futam rendezésének jogát. Ezt 2011 és 2013 között át kellett engedniük Brazíliának, azóta viszont újra ezzel a különleges, naplementében, luxuskörnyezetben megrendezett versennyel, stílszerűen búcsúzik a mezőny az idénytől.
Az 5554 méter hosszú, 21 kanyarból álló pálya az átlagsebességet tekintve a lassabb helyszínek közé tartozik, a gyakran derékszögű kanyarjai ráadásul némi utcai jelleget is kölcsönöznek neki. A pálya azonban a legtöbb szakaszon viszonylag széles, a nagy bukóterek mellett bátran lehet előzéssel próbálkozni. A legtöbb modern pályához hasonlóan az abu-dzabi pálya is eltérő jellegű szektorokból épül fel: az első szakaszon főleg közepes és gyors tempójú kanyarok találhatók, a második szektort a két hosszú egyenes uralja, a technikásabb harmadikban pedig a lassú és közepes fordulók kapnak főszerepet. A legnagyobb végsebesség tavaly 347 km/h volt, a körrekordot pedig Lewis Hamilton tartja a 2011-es időmérőn futott 1:38.434-es körével. Az idei gyorsabb autókkal minden bizonnyal új rekordot állít fel valaki. Ebben a pilóták segítségére lehetnek a Pirelli abroncsai, amelyekből a leggyorsabb keverékeket viszik el Abu-Dzabiba: az ultralágy, a szuperlágy és a lágy gumik közül lehet válogatni. A legnépszerűbb választásnak természetesen a legpuhább gumi bizonyult, a csapatok többsége 9–10 szettet rendelt az ultralágyakból.
Az Abu-dzabi Nagydíj rövid történetének legeredményesebb versenyzői Sebastian Vettel és Lewis Hamilton, mindketten három győzelmet arattak eddig a sivatagi pályán. Az idei mezőnyből rajtuk kívül csak Kimi Räikkönen tudott nyerni Abu-Dzabiban, 2015-ben pedig Nico Rosberg ünnepelhetett.
Hamilton viszont az előző két futamon a dobogóra sem állhatott fel. „Abu-Dzabiban minden beleadok majd — ígérte az immár négyszeres világbajnok, aki nem szeretné a 2015-ös évhez hasonlóan zárni az ideit: akkor egy versenyt sem tudott nyerni, miután bebiztosította a címét. — Szokatlan helyzetben vagyok, de a motivációm nem csökkent.” Hamilton úgy véli, az időmérőn elkövetett hibája nélkül a Brazil Nagydíjat is megnyerte volna, így viszont Vettel használta ki a lehetőséget, és a júliusi Magyar Nagydíj óta először ismét győzelemre vitte a Ferrarit. Ebben Hamilton hibája mellett a Ferrari fejlesztései is segítették, hiszen az olaszok már gőzerővel készülnek a 2018-as szezonra. Vettel Abu-Dzabiban a győzelemre tör, de kijelentette, a következő években nem elégszik meg néhány győzelemmel. „Mindannyian érezzük, hogy egyre erősebbek leszünk. Reméljük, hogy a lendületünk a következő néhány évre is megmarad” — nyilatkozta a német.
A Ferrarinak azért is fontos a hétvégi jó eredmény, hiszen Kimi Räikkönennek hét pont a hátránya a 4. pozícióban tanyázó Daniel Ricciardo mögött, ezért egy jó helyezéssel, az olasz istálló egy második és egy negyedik helyezéssel zárhatná az évet. A Red Bullnál pedig tartanak tőle, hogy az utolsó futamon is meggyűlik a bajuk az idén sokat rakoncátlankodó Renault motorokkal.
Lezárul egy korszak
De ami ennél is fontosabb: búcsút intünk a teljesen nyitott pilótafülkének a Formaţ1-ben. Jövőre ugyanis bevezetik a sokak által glóriának is nevezett fejvédő szerkezetet. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) már hosszú évek óta tervezte, hogy valamilyen módon megerősítik a pilóták fejének védelmét, rengeteg teszt és számos elvetett ötlet után döntöttek az általuk legideálisabb megoldás, a glória mellett. A 2018-tól kötelezően használandó szerkezet vegyes érzelmeket váltott ki a versenyzőkből és a nézőkből egyaránt. Vettel és Alonso többször is kiállt a glória mellett, hangsúlyozva, hogy a szerkezet bizonyos szituációkban valóban életet menthet. Max Verstappen, Nico Hülkenberg és Romain Grosjean azonban határozottan ellenzi a fejvédő bevezetését, szerintük a glória nem jelent akkora előrelépést, hogy feladják miatta a nyitott pilótafülkét. Egy dologban azonban szinte mindenki egyetért: a glória radikálisan megváltoztatja a Forma–1-es autók kinézetét, nem éppen pozitív irányban, és bizonyára időre lesz szükségünk ahhoz, hogy hozzászokjunk a látványhoz. Az FIA nem hagyja abba a fejvédő szerkezetek tesztelését, folyamatosan dolgoznak egy hatékonyabb és esztétikusabb megoldáson, de a teljesen nyitott F1-es pilótafülkéknek valószínűleg örökre búcsút mondhatunk az Abu-Dzabi Nagydíjon.
A búcsúk ideje
A mezőny összetétele is kisebb változásokon megy majd keresztül 2018-ban. A legnevesebb távozó Felipe Massa, akit már a tavalyi idény végén is elbúcsúztattak, Nico Rosberg váratlan visszavonulása és Valtteri Bottas mercedeses szerződése azonban lehetővé tette, hogy a Williamsnél maradjon. Most viszont minden jel arra utal, hogy 15 szezon után valóban visszavonul, és jövőre egy másik szériában szeretné kipróbálni magát. Massa a Brazil Nagydíjon egy szép 7. hellyel búcsúzott el a hazai szurkolóitól. Távozása azt is jelenti, hogy jövőre 1969 óta először nem lesz brazil pilóta a mezőnyben.
A Williams mellett a Sauber az egyetlen olyan csapat, amely még nem véglegesítette a 2018-as felállását, és nagy esély van rá, hogy ők is megválnak legalább az egyik versenyzőjüktől. A hírek szerint Abu-Dzabiban a Sauber bejelenti, hogy az egyik autójukat a Ferrari akadémiájának legígéretesebb növendéke, a Forma–2 idei bajnoka, Charles Leclerc fogja vezetni, a csapattársa pedig Marcus Ericsson vagy az istálló színeiben már két versenyt teljesítő Antonio Giovinazzi lesz.
A Saubertől távozó Pascal Wehrleinnal kapcsolatban felmerült, hogy a német a Williamshez szerződhet Massa helyére, de erre egyre kisebb az esély, így valószínűleg F1-es ülés nélkül marad jövőre. Annyi tudható, hogy a Williams jövőre is megtartja Lance Strollt és nagy esély van rá, hogy a lengyel Robert Kubicát kapja csapattársnak. A korábbi futamgyőztes pilóta a 2011-es idény előtt szenvedett olyan súlyos ralibalesetet, hogy pár hónappal ezelőtt még valószínűtlennek tűnt, hogy valaha visszatérhet az F1-be. A nyár óta azonban felgyorsultak az események: Kubica először a Renault 2012-es, majd idei autóját tesztelte, októberben pedig a Williams 2014-es autóját is kipróbálhatta. A brit istálló megerősítette, hogy Kubica az egyik jelöltjük Massa pótlására, de egyelőre tagadták azokat a híreszteléseket, miszerint a lengyel már a szerződését is aláírta a következő két szezonra. Sokatmondó az is, hogy a Williams a napokban bejelentette, Kubica az Abu-dzabi Nagydíjat követő gumiteszten az idei modelljüket is vezetheti. Egyesek szerint a Williams a teszten még egyszer meg akar bizonyosodni arról, hogy Kubica képes a visszatérésre, mások viszont úgy vélik, a lengyel szerződtetését már a nagydíjhétvégén bejelentik. Mivel a Saubertől is hírekre számíthatunk a következő napokban, könnyen lehet, hogy az idényzárón véglegessé válik a Forma–1 2018-as mezőnye.
A Force India a pilótáitól nem, de a nevétől búcsúzik Abu-Dzabiban. Már korábban bejelentették, hogy jövőre elhagyják az India szót a nevükből, az új verzióra azonban még nem derült fény.
Közvetítés
2017-es világbajnokság, 20., utolsó versenyhétvége, Abu-Dzabi, Abu-Dzabi Nagydíj
Péntek: 1. szabadedzés (11 óra, Digi Sport 2), 2. szabadedzés (15 óra, Digi Sport 3).
Szombat: 3. szabadedzés (12 óra, Digi Sport 2), időmérő edzés (15 óra, Digi Sport 2).
Vasárnap: 55 körös futam (15 óra, Digi Sport 1).
A vb állása
Pilóták
1
Lewis Hamilton
brit, Mercedes
345
2
Sebastian Vettel
német, Ferrari
302
3
Valtteri Bottas
finn, Mercedes
280
4
Daniel Ricciardo
ausztrál, Red Bull Racing
200
5
Kimi Räikkönen
finn, Ferrari
193
6
Max Verstappen
holland, Red Bull Racing
158
7
Sergio Pérez
mexikói, Force India
94
8
Esteban Ocon
francia, Force India
83
9
Carlos Sainz Jr.
spanyol, Renault
54
10
Felipe Massa
brazil, Williams
42
11
Lance Stroll
kanadai, Williams
40
12
Nico Hülkenberg
német, Renault
35
13
Romain Grosjean
francia, Haas
28
14
Kevin Magnussen
dán, Haas
19
15
Fernando Alonso
spanyol, McLaren
15
16
Stoffel Vandoorne
belga, McLaren
13
17
Jolyon Palmer
brit, Renault
8
18
Pascal Wehrlein
német, Sauber
5
19
Daniil Kvijat
orosz, Toro Rosso
5
Csapatok
1
Mercedes AMG Petronas
625
2
Scuderia Ferrari
495
3
Red Bull-TAG Hauer
358
4
Sahara Force India F1 Team
177
5
Williams F1 Team
82
6
Scuderia Toro Rosso
59
7
Haas F1 Team
47
8
Renault F1 Team
43
9
McLaren-Honda
28
10
Sauber
5
(gphirek.hu)