Vidék

Élénkülő gyülekezeti élet Szilágypéren

2014.02.25 - 09:35

A Szilágypéri Református Egyházközségben mind anyagi téren, mind a lelki életben jelentős javulás történt az utóbbi egy évben, ami Szabó Sándor lelkipásztor és a gyülekezeti tagok közös munkájának az eredménye. Jelenleg is folyik az egyházépítői munka.

 

Szabó Sándor református lelkipásztor 2012. január elsejétől szolgál Szilágypéren, a lelkészi állás megüresedésekor Irinyből hívta meg a gyülekezet. A kapcsolat régebbi, hiszen a felesége három település iskolájában foglalkozik vallásoktatással (Iriny, Érendréd, Szilágypér), így közelebbről ismeri az itt élő embereket. Van egy öt- és egy hároméves kislányuk.

— Elég hamar sikerült bekapcsolódni a gyülekezeti életbe — meséli a lelkipásztor —, elsősorban megtettem a magam lépéseit azért, hogy a gyülekezet fogadjon el, véleményem szerint ez sikerült. Az első dolgom az volt, hogy minden családot meglátogattam, az egyházközség 674 lelket számlál — körülbelül háromszáz család él itt, ugyanakkor nagyon sok idős és magányos ember —, sajnos, a gyülekezet elöregedőben van. A presbitériummal együtt most nagyon fontosnak tartjuk, hogy felépítsünk egy gyülekezeti házat, mert nincs megfelelő hely gyülekezeti alkalmakra. Most van folyamatban az engedélyek beszerzése, sikerült pénzt gyűjteni: támogatást kapunk két hollandiai testvérgyülekezettől, de a helyi egyházközség tagjai is felajánlásokat tettek. Adtam le pályázatokat is, és még fogok leadni.

 

Gyülekezeti élet

 

— A gyülekezeti élet terén kiemelendő az, hogy a fiatalokkal az elmúlt évben eljutottunk Horvátországig egy jutalomkirándulás keretében, amit a SzékelyKapuk–ZöldKapuk versenyen nyertünk — sorolja a lelkipásztor. — Ez nagy élmény volt a fiatalok számára, ebben az évben is készül a feleségem egy fiatalabb korosztállyal. A fiatalokat úgy lehet megfogni, hogy mindig változatos programot kell szervezni számukra. Mindig bátorítani kell őket, mindig új lendületet kell adni számukra, mert amilyen hamar lelkesednek, olyan hamar el is megy a kedvük. Az elmúlt évben egy szórakoztató műsorral is készültek a fiatalok, ami táncokból és rövid jelenetekből állt, ennek bemutatása egybe volt kötve az anyák napi műsorral, a kultúrotthonban belépődíjas előadás volt, a bevételt a horvátországi kirándulásra fordították.

A másik kezdeményezés az idősek irányába történt, beindítottuk a házi istentiszteletet: egy-egy utcában összegyűlünk egy-egy olyan idős ember otthonában, aki nem tud eljönni a templomba, ide eljön tíz-tizenöt személy. A hollandok arra ösztönöznek, hogy olyan tevékenységeket szervezzünk, amelyekkel segítjük az időseket és a szegényeket. Karácsony előtt a nőszövetség minden özvegynek készített egy ajándékcsomagot.

Ebben az évben tizennégyen konfirmálnak, jövőre tizenhatan lesznek, utána visszaesés várható. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a roma családokat is behozzuk a templomba. Vannak családok, amelyek jönnek, roma gyerekek is konfirmálnak, sajnos azonban olyanok is vannak köztük, akiket nem tudunk megszólítani.

Az elmúlt évben első alkalommal szerveztük meg a Hazatérés napját, sokan eljöttek, akkor körülbelül kétszázötvenen voltak a templomban, ezt szeretnénk folytatni. Van egy Facebook-oldal, amelyiken tartjuk a kapcsolatot.

 

 

Elek György