Szatmárnémeti

Elénk tartott tükör az újabb interjúkötet

2013.10.12 - 11:16

Október 11-én délután került sor Elek György Tovább kérdezek című interjúkötetének bemutatására. A második (első: Én kérdezek) kötetben 40 szatmári ismert személy válaszol a szerző kérdéseire.

 

Ismét „telt házasra” sikerült Elek György tegnapi könyvbemutatója. A közönség szerkesztőségünk munkatársának hetedik megjelent kötetével ismerkedhetett meg ez alkalomból — a Tovább kérdezek című könyv 40 szatmári neves személyiséggel készített interjút tartalmaz. Az egybegyűlteket Lovas János, a BBTE szatmárnémeti kihelyezett karának nyugalmazott adjunktusa köszöntötte. Szőcs Péter, az Identitas Alapítvány elnöke beszédében kitért az alapítvány munkájára, melyhez hozzátartozik a kultúra támogatása, például a könyvkiadás. Mint mondta, a könyv egy újabb tükör, ami bizonyítja, hogy mégiscsak értékes emberek vesznek körül bennünket, ha néha el is kedvetlenedünk a mai társadalomban. Az újabb kötetben — hasonlóan az első, Én kérdezek című könyvhöz — értékes emberek osztják meg az olvasóval az őket foglalkoztató gondolatokat. Szőcs rámutatott, minden interjú egy tükörcserép, melyből összeáll az egész. A kötet révén az élő szó történeti forrásként fog majd a jövőben szolgálni. Szőcs Péter beszédét követően Laczkó Tekla, Marosszéki Tamás és Bodea Tibor, a Harag György Társulat színművészei felolvasták a szerző Szeretet, álom, hit című prózaversét. Az interjúkötetet Csirák Csaba méltatta. 40 név, 40 beszélgetés. Ez a szám a próbaidő jelképe a Bibliában. A szerző negyven ember idejéből vett próbaidőt, hiszen mi az emberi élet, ha nem próbaidő a végső utazás előtt — fogalmazott Csirák, aki szintén a „tükrös hasonlattal” élve hívta fel a közönség figyelmét arra, hogy a könyvben szereplő személyekben nem csak az orvost, a politikust vagy a táncoktatót látjuk, hanem szerencsés esetben meglátjuk mögöttük az embert is, és az interjúalanyok sokszínű próbaidejéből olvashatunk egyet-egyet. A könyv „előhangja” (Szeretet, álom, hit) egy érzelmes ember vallomása. Csirák Csaba rámutatott: a Tovább kérdezek szerzőjét a szerénység, a keresztény értékek követése különbözteti meg a szenzációhajhász riporterektől. A könyvben értékhordozó interjúk kaptak helyet, melyek példaként maradnak meg az olvasónak. És mi a közös a 40 emberben? Mindannyian Szatmár megye magyarságának szolgálatában állnak. András Gyula színművész a szerző Utószó című prózaversét mondta el, ezt követően Elek György is köszöntötte a jelenlévőket, végül kötetlen beszélgetéssel zárult a könyvbemutató.