Szatmárnémeti

Megvannak az érettségi első eredményei

Szatmárban a sikeresen érettségizettek aránya 10%-kal magasabb, mint tavaly volt Fotó: Pixabay
2022.06.28 - 09:29
Tegnap közzétették az idei érettségi első eredményeit, a Szatmár megyei maturandusok 73,01 százalékának sikerült átmenő jegyet szereznie — ami 10 %-kal magasabb arány, mint a tavalyi átmenési ráta —, két diák pedig maximális, 10-es osztályzatot ért el.

A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség tájékoztatása szerint az idei érettségizők 73,01 százalékának sikerült átmenő jegyet szereznie — azaz 1808 diák közül 1320 tanuló vizsgázott sikeresen —, ez 10 százalékkal jobb eredményt jelent a tavalyi számokhoz képest, 2021-ben 63,64 százalék volt a sikerességi arány — két diák (pontosabban diáklány) pedig színtízesre érettségizett. 
A 10-es diákok a Ioan Slavici Főgimnázium tanulói, egyikük a természettudományok, míg a másik diák matematika-informatika szakon végzett. A két tízes jegy után a Doamna Stanca Főgimnázium filológia osztályos diákjának sikerült megyékben a legmagasabb érettségi átlagot felmutatnia, 9,90-es osztályzatot kapott. A magyar nyelv és irodalomból vizsgázók közül a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum egyik természettudományok szakos diákja lett a legjobb: 9,73-as átlagot tudhat magáénak, míg a németből vizsgázók közül a Johann Ettinger Német Líceum egyik informatika szakos diákja érte el a legmagasabb átlagot, 9,75-ös osztályzattal teljesítette vizsgáit. A tanfelügyelőség közlése szerint egyébként román nyelv és irodalomból 9-en, anyanyelvből 14-en, a szaknak megfelelő kötelező tárgyból (matematika vagy történelem) 50-en, míg az opcionális tárgyakból pedig 68-an írtak 10-es dolgozatot.
Az óvásokat hétfőn 12 és 18 óra között nyújthatták be a diákok, végleges eredmények július elsején lesznek. 

92%-os siker a Nagykárolyi Elméleti Líceumban

A Nagykárolyi Elméleti Líceum érettségizőinek a 92 százaléka vette sikerrel a középiskolai tanulmányuk lezárását jelentő megmérettetés akadályát. Ezzel a százalékkal városi szinten ismét első lett a tanintézmény. A nagykárolyi középiskolák képzeletbeli toplistájának második helyére a Iuliu Maniu Szakképző Líceum, a harmadikra a Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum, a negyedikre pedig a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum került.
A Nagykárolyi Elméleti Líceumban a vizsgára beiratkozott 150 diákból 138-nak sikerült az érettségi vizsgája. 
A Iuliu Maniu Szakképző Líceum 44 érettségizőjéből 28-nak sikerült az érettségije, ami 63,6 százalékot jelent az összesített eredmények tekintetében. A Simion Bărnuţiu Szakképző Líceumban 2 diák érettségizett: közülük egynek sikerült átmennie, ez pedig 50 százalékos eredményt hozott a nagykárolyi középiskolának. A Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceumban 41 diák iratkozott be az érettségi vizsgára, közülük 13 tanuló ért el átmenő jegyet, így az iskola érettségizői 31,7 százalékos sikerességi aránnyal szerepeltek.
A Nagykárolyi Elméleti Líceum diákjai vezetik azt a listát is, mely az elért legmagasabb érettségi jegyekre vonatkozik: 9,75; 9,56 és 9,5 a sorrend. Mindhárom diák a Nagykárolyi Elméleti Líceum matematika-informatika szakának román tagozatáról került ki. Az ebben az oktatási intézményben érettségiző 150 diákból 27-nek sikerült 9-es érdemjegy feletti eredménnyel zárnia középiskolai tanulmányait. SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Csak tíz fiatal hiányzott az írásbeliről

Szerdán délelőtt a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból írásbeliztek a végzősök. Szatmár megyében csak tízen hiányoztak erről a vizsgáról.
Szatmár megye

Ma rajtolnak az érettségi írásbeli próbái!

Több mint 1500 Szatmár megyei végzőst várnak a 7 kijelölt vizsgaközpont valamelyikébe, hogy írásban is bizonyítsanak a 2024/2025-ös tanév nyári érettségijén.
Belföld

Kicsengettek a végzősöknek, jövő héten érettségi!

Ma már az utolsó ballagási ünnepségeket rendezik meg országszerte, véget ér ugyanis a tanév a maturandusok számára. Jövő héten már az érettségin kell bizonyítani!