Keresztúti ájtatosságot végzett a szatmári katolikus fiatalság virágvasárnap este, a Kálvária-templom udvarán. A nagyböjt ötödik vasárnapján a keresztény megújulásra figyeltek.

Együtt készült a szatmári katolikus fiatalság a nagyböjti vasárnapok során, imaórákkal ébresztették az ünnep hangulatát, elmélkedtek a bizonytalanságról, a kalandról, a találkozásról, a tisztánlátásról — ezek a fogalmak álltak az imaórák középpontjában. Nagyböjt ötödik vasárnapján, a bűnbánati liturgia során már az „új életre” figyeltek, a húsvéti keresztény megújulásra, mindezeket pedig virágvasárnap, keresztúti ájtatossággal tették élő, meggyőző élménnyé.

A Kálvária-templom udvarán este nyolc órakor találkoztak, stációról stációra elmélkedve végig a szenvedés történetét. A szabad téren felcsendülő énekek, imák különlegessé tették a tavaszi estét, a fiataloknak szóló gondolatok vívódásokat, valós élethelyzeteket mutattak meg, melyeket mind felold Krisztus keresztje. Benne értelmet kap a fájdalom, elviselhetővé válnak a mindennapi és kiemelkedő problémák, a halál pedig életté válik. Erről szólt imájában a keresztúti ájtatosságot vezető Ft. Vass Loránd ifjúsági és ministránslelkész, az esemény végén, a kereszt felé fordulva, elé térdelve: „Uram Jézus, Te nem az üres sírban, hanem itt vagy velünk az Oltáriszentségben. Minden szentmisében a halálodat hirdetjük, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz. A szentmise végén küldesz bennünket életünk Galileájába, otthonainkba, munkahelyeinkre, kapcsolatainkba, nehézségeink közé, mert ezeken a területeken ismét viszontláthatunk Téged. Mi pedig lélekben sietve visszük az örömhírt, feltámadásodról tanúskodva, őrizve az egységet az apostoli közösséggel, az Egyházzal. Jézusom, köszönöm neked ezt a keresztutat. Köszönöm, hogy felismertem keresztjeimet, melyeket naponta vállamra kell vennem, és melyekkel követhetlek Téged. Most már tudom, hogyan kell őket elfogadni, hogyan kell lemondani, elbocsátani és szeretni. Most már tudom, hogyan kell a világnak meghalnom, és elébe mennem az életnek. Köszönöm, hogy most már úton vagyok országod felé, hogy igazán a Te gyermekeddé és a Te örömöddé válhassak, mostantól fogva mindörökké. Ámen”"

Nagyböjti imaórákat a nagykárolyi ifjúság is végzett, de az egyházmegye más részein is találkoztak, együtt elmélkedtek a fiatalok.