Nagykároly

Elbúcsúztak az „elméletisek”

2012.06.01 - 19:15

Összesen 169 diák ballagott tegnap délelőtt a Nagykárolyi Elméleti Líceum udvarán. Mindkét évfolyamelső – Mentes Bernadette és Mateş Ioana Paula – 10-es átlaggal zárták a középiskolát.

Borús idő fogadta tegnap délelőtt a Nagykárolyi Elméleti Líceum végzőseinek ballagását. A rendezvény alkalmával viszont így is zsúfolásig megtelt az oktatási intézmény udvara hozzátartozókkal, barátokkal és ismerősökkel. Az időjárás viszonylag kegyes volt a résztvevőkkel, hiszen a díjátadási ceremóniát követően egy igencsak erős záporeső mosta el az esemény helyszínét.

Osztályfőnöki órák

Kilenc órakor a hagyományos osztályfőnöki órákkal kezdődött a ballagás, majd a diákok ünnepélyes keretek között vonultak ki az udvarra. Az eseményt Zsidó Sándor igazgató nyitotta meg, beszédében búcsút vett a végzősöktől, valamint méltatta a két évfolyamelsőt, Mentes Bernadettet és Mateş Ioana Paulát, akik egyaránt 10-es átlagmédiával zárták a középiskolát. Az intézményvezető felszólalását követően a hat ballagó osztály osztályfőnökei – Muszka Ágnes, Kiss Ildi Éva, Vincze Annamária, Laslo Ion, Rusu Codruţa és Pákai Magdalena – szóltak az egybegyűltekhez, majd kiosztották a diákoknak az okleveleket, elismeréseket. A díjátadás után a hozzátartozók, barátok, ismerősök még csepergő esőben adták át ajándékaikat a végzősöknek, ezt követően viszont a zápor érkeztével hamar kiürült az iskola udvara.

A líceumban egyébként 169 diák végzett idén, ebből 82-en magyar, 87-en pedig román tagozaton. Mindkét szekción három tizenkettedikes osztály működött: XII. A – osztályfőnök: Laslo Ion, XII. B – osztályfőnök: Muszka Ágnes (mindkettő matematika-informatika), XII. C – osztályfőnök: Rusu Codruţa, XII. D – osztályfőnök: Kiss Ildi Éva (mindkettő természettudományok), XII. E – osztályfőnök: Pákai Magdalena, XII. F – osztályfőnök: Vincze Annamária (mindkettő filológia).

 

ifj. Deák Endre